Forma-1: Maldonado váltja Räikkönent a Lotusnál

A francia Romain Grosjeannal és a venezuelai Pastor Maldonadóval vág neki a 2014-es Forma-1-es világbajnoki sorozatnak a Lotus istálló. A brit csapat hivatalos honlapján jelentették be pénteken, hogy a Ferrarihoz átigazolt finn Kimi Räikkönent Maldonado váltja, Grosjean szerződését pedig meghosszabbították.

  • MTI MTI
Forma-1: Maldonado váltja Räikkönent a Lotusnál

Maldonado 2011-ben, a Williams színeiben debütált az autósport elit kategóriájában, azóta 58 futamon 47 pontot szerzett, és tavaly megnyerte a Spanyol Nagydíjat Barcelonában. A 28 éves pilóta szerződtetésében vélhetően az is nagy szerepet játszott, hogy támogatóinak köszönhetően eurómilliókat hoz a Lotusnak.

Grosjean 2009-ben a Lotus jogelődje, a Renault egyik autójában mutatkozott be az F1-ben, majd két év kihagyás után tavaly futotta első teljes szezonját. Eddig 45 futamon 228 pontot gyűjtött, legjobb eredménye a tavalyi kanadai GP-n és az Egyesült Államok idei nagydíján elért második hely.

Maldonado helyére a Ferrarinál versenyző brazil Felipe Massa került a Williamshez.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.