„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
További gazdasági növekedéssel és változatlan költségvetési fegyelemmel kalkulálva Budapest jó eséllyel pályázhat a 2028-as olimpia megrendezésére – mondta a Napi Gazdaságnak Simicskó István.
A sportért felelős államtitkár szerint a 2021-es budapesti vizes világbajnokság az olimpia előtti legfontosabb lépcsőfok, ha az infrastruktúra a vb révén adott, akkor az ötkarikás játékok programjából máris megvan az úszás, a hosszútávúszás, a műugrás, a szinkronúszás és a vízilabda helyszíne.
"Ha a terv szerint elkészül a Nemzeti Olimpiai Központ, s közben felépül az új Puskás-stadion is, ezzel párhuzamosan pedig további sportcsarnokokkal bővül az infrastruktúra, akkor merhetünk nagyot álmodni. Az már eldőlt, hogy Rio de Janeiro után 2020-ban Tokió lesz a házigazda. 2024 még korai lenne, túl közel van, de további gazdasági növekedéssel és változatlan költségvetési fegyelemmel kalkulálva 2028-nak már nagyobb eséllyel futhatunk neki" – nyilatkozott a keddi Napi Gazdaságnak Simicskó István.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.