szerző:
MTI

Azonnal végrehajtandó, minden bajnoki és kupamérkőzést érintő, hat hónapos eltiltást kapott a debreceni Vindisch Ferenc a Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottságától a Vasas elleni találkozón történetek miatt. Klubtársa, Sasa Misic három mérkőzésen nem szerepelhet.

Vezsenyi Péter, a testület elnöke elmondta: Vindisch és a fővárosiakat erősítő Steinmetz Ádám részéről "szándékos volt az ütés, és az ítéletek meghozatalakor figyelembe vettek minden rendelkezésre álló körülményt".

Kiemelte: Vindisch nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést okozott egy speciális játékhelyzetben, így a hat hónapos eltiltást ez indokolja, és a büntetést azonnal meg kell kezdeni, a fellebbezési lehetőség ezt nem érinti.

A Vasas olimpiai bajnokát - aki szemüregcsonttörést szenvedett - és Vindisch Ferencet a bizottság szembesítette, ezután született meg határozat.

Misic esetében nem lép azonnal életbe az eltiltás, ő is fellebbezhet, és ha a jogerős határozat megszületik, és ott is elmarasztalják, azután lép életbe a büntetés.

A március elsejei, a Debrecen 10-9-es sikerét hozó bajnoki után a Lactiv-Vasas levélben fordult a szövetség illetékes bizottságaihoz. A hajdúsági klub ekkor közleményt adott ki, amelyben jelezték: Steinmetz rúgása miatt Vindisch bordatörést szenvedett, és az orvosi diagnózist beküldték a szövetségnek. Misicnek a dobhártyája sérült meg Angyal Dániel ütésétől.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szállodát igazgat új cégével Tiborcz eliosos üzlettársa

Szállodát igazgat új cégével Tiborcz eliosos üzlettársa

Liu Shaoang aranyérmet szerzett a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-Eb-n

Liu Shaoang aranyérmet szerzett a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-Eb-n

Dönteni kellene, különben elúszhat a szentendrei kerékpáros híd

Dönteni kellene, különben elúszhat a szentendrei kerékpáros híd

Véget ért az útzár az M3-on

Véget ért az útzár az M3-on

Szombaton megtudhattuk, hogy "nagyon csalafinta" módszerekkel fogják el a pesti rendőrők a bűnözőket

Szombaton megtudhattuk, hogy "nagyon csalafinta" módszerekkel fogják el a pesti rendőrők a bűnözőket

Nem látta? Képeken a tegnapi pólógyőzelem Montenegró ellen

Nem látta? Képeken a tegnapi pólógyőzelem Montenegró ellen