szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A világbajnoki pontversenyben éllovas német Nico Rosberg meghosszabbította szerződését a Forma-1-es Mercedes csapatnál.

A stuttgarti istállótól szerdán közölték, hogy a 29 éves pilótával "több évre" szóló megállapodást kötöttek. A Bild című napilap úgy tudja: a versenyző 2017-ig írt alá.

Rosberg eddigi szerződése a következő év végén járt volna le, a mostani egyezség értelmében a Bild szerint 2017-ig 55 millió eurós, vagyis átszámítva körülbelül 17 milliárd forintos fizetést kap.

A német pilóta 2006-ban debütált a Forma-1-ben, a Mercedesnél 2010 óta versenyez. Eddig hat futamgyőzelmet aratott, nyolc alkalommal indulhatott az első rajtkockából, 19-szer állt dobogóra, és 156 F1-es futamán összesen 735,5 világbajnoki pontot gyűjtött.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!