Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Megkéselték egy New York-i szórakozóhely előtt Chris Copelandet, az észak-amerikai ligában (NBA) szereplő Indiana Pacers kosarasát.
A 31 éves játékos és felesége szerda hajnalban a manhattani 1OAK bejáratánál vitatkozott, amikor egy másik társaság közbeavatkozott, majd dulakodás alakult ki.
A sportolót a hasán szúrták meg, felesége és egy másik nő vágásos sérüléseket szenvedett. Valamennyiüket kórházba szállították, a tettest őrizetbe vette a rendőrség.
Copeland több éves európai légióskodás után a 2012/2013-as idényben erősítette a New York Knickst, azóta az Indianában szerepel.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.