Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A kazah szurkolók internetes szavazáson nyilváníthatnak véleményt arról, ki legyen a labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
A kazah szurkolók szavazhatnak a labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányáról. A múlt hét óta zajló voksolás első fordulójában azt a kérdést tették fel a drukkereknek a kazah szövetség honlapján, hogy hazai vagy külföldi edző irányítsa-e a nemzeti csapatot. A szövetség szóvivője elmondta, hogy a második körben egy listából választhatják majd ki az általuk legalkalmasabbnak tartott tréner nevét a rajongók.
Dmitrij Nyesztyerenko hangsúlyozta, hogy világszerte ismert sztáredzők helyett kizárólag reális lehetőségeket tárnak majd a szavazók elé. Külön kiemelte, hogy a Chelsea-től nemrég menesztett José Mourinho biztosan nem lesz a kazah válogatott szövetségi kapitánya.
A rendhagyó kezdeményezés ellenére minden bizonnyal alacsony részvétellel jár majd a voksolás, mert a közép-ázsiai országban még nem eléggé elterjedt az internet. A szövetség 50 ezer szavazat esetén fontolná meg a végeredmény figyelembevételét, de ennek alig öt százalékát (1732 voks) regisztrálták hétfőig. A szurkolók eddig egyértelműen egy külföldi edző szerződtetését pártolják (836 szavazat).
Nyesztyerenko szerint országukban népszerű sportág a labdarúgás, ezért nem értik, miért marad el jócskán a várakozásoktól a szavazatok száma. Szerinte nincs garancia arra, hogy minden voks kazah szurkolóktól származik, hiszen külföldről is lehet regisztrálni a honlapon.
A kazah labdarúgás mérföldkőhöz érkezett ebben a szezonban, hiszen az FC Asztana bekerült a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Bár onnan nem jutott tovább, de hazai pályán veretlen maradt. A hasonló nagyságrendű siker a válogatott esetében még várat magára, a csapat a tavaly ősszel lezárult Európa-bajnoki selejtezősorozatban csak egy meccset tudott megnyerni a tízből. A kazah nemzeti együttes előző négy szövetségi kapitánya külföldi volt, a legutóbbi az orosz Jurij Krasznozsan.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.