Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az úszóbajnokot újabb doppingvád érte, amiről talán nem is szerzünk tudomást, ha a Magyar Úszószövetség nem reagál, és azt nem hozza le az MTI.
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) álláspontja szerint Hosszú Katinka minden követelménynek megfelelt a holléti nyilvántartással kapcsolatban, a doppingellenes küzdelemben általa képviselt tiszta és egyértelmű álláspontot pedig semmilyen formában nem lehet megkérdőjelezni.
Így reagált a MÚSZ a Swimvortex nevű nemzetközi úszóportál cikkében szereplő felvetésre, amely szerint egyszerűen nem működik a doppingellenes rendszer azon eleme, hogy a sportolók holléte a váratlan ellenőrzések végett mindig ismert legyen.
"Hosszú Katinka még soha, egyetlen alkalommal sem mulasztotta el időben elkészíteni a holléti nyilvántartását, és bárhol, bármikor rendelkezésre áll a versenyen kívüli ellenőrzésekre" - írta a hazai szövetség hétfői közleményében, válaszul arra, hogy a Swimvortex után a svéd Expressen már egyenesen doppingvétséget emlegetett a magyar világ- és Európa-bajnoknővel kapcsolatosan. A MÚSZ állásfoglalása szerint Hosszú minden feltételnek megfelelt.
"Amint azt a Magyar Antidopping Csoport is megerősítette, Hosszú Katinka még soha, egyetlen alkalommal sem mulasztotta el időben elkészíteni a holléti nyilvántartását, és bárhol, bármikor rendelkezésre áll a versenyen kívüli ellenőrzésekre. Szövetségünk egyetlen kívánsága, hogy valamennyi válogatott úszó közvetlenül tájékoztassa Kiss László szövetségi kapitányt a versenyprogramjáról, illetve edzőtáborozási elképzeléseiről, ahogy ez a múltban is történt - a kapitány nem más forrásokból kíván erről információkat gyűjteni. Ez egy teljesen egyértelmű elvárása a mesternek, és ennek eddig valamennyi úszó megfelelt" - olvasható a Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök jegyezte közleményben, amelyet angol nyelven elküldtek a Swimvortex online szerkesztőségének is.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.