Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Doppingvétség miatt négyéves eltiltást kapott Orbán Annamária, a női kézilabda-NB I.-ben szereplő Siófok KC irányítója.
A magyar szövetség (MKSZ) honlapján olvasható döntés szerint Orbán Annamária 2016. március 1-től négy évig nem játszhat, sem szervezett edzésen, sem edzőtáborban nem vehet részt, és sportszakemberként sem tevékenykedhet. A határozat nem jogerős.
Az MKSZ március 3-án jelentette be, hogy az etikai és fegyelmi albizottsága doppingvétség gyanúja miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a 34 éves Orbán Annamária játékengedélyét.
A székelyudvarhelyi születésű, korábbi tizenhatszoros magyar válogatott játékos ezután kérte a második, úgynevezett B próba elvégzését, ezért most született meg a döntés az eltiltásról.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.