6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Nagyon gyanús hazugság kapott szárnyra az amerikai úszótól egy rablásról. Később hiába kértek bocsánatot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szigorúan veszi.
Lochte, valamint Jimmy Feigen, Gunnar Bentz és Jack Conger azt állította, hogy múlt vasárnap - amikor visszaindultak egy buliból az olimpiai faluba - fegyverrel kirabolták őket.
A sajtónak adott interjúk során már sejteni lehetett, hogy valami nem stimmel a sztorival, végül videófelvételek alapján kiderült, hogy megálltak egy benzinkútnál, ott összetörtek egy tükröt és egy szappantartót a mosdóban, majd összetűzésbe kerültek a töltőállomás személyzetével.
Az eset miatt előbb az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) bocsánatot kért a brazil emberektől és Riótól a négy úszó viselkedése miatt. Scott Blackmun, az USOC ügyvezetője közleményben jelezte, hogy a versenyzők viselkedése elfogadhatatlan volt, és nem az Egyesült Államok csapatának értékeit tükrözi. Később Lochte is elnézést kért viselkedésük miatt.
A brazil rendőrség arra kérte az ügyészséget, hogy hamis tanúzás miatt emeljen vádat Lochte és Feigen ellen. A feljelentésben egyikükre sem kérnek börtönbüntetést.
Lochte már hétfőn, míg Bentz és Conger - kihallgatásuk után - csütörtökön hazautazott az Egyesült Államokba, Feigen pedig pénteken - miután befizetett 10 800 dollár (kb. 3 millió forint) pénzbüntetést - hagyta el Brazíliát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.