Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A hazai győzelme után idegenben döntetlent játszott a Videoton az Európa Liga első selejtezőkörében.
Az első meccsen elért 2-0-s győzelem után 3-3-at játszott a magyar bajnoki második helyezett Videoton a máltai második Balzan otthonában az Európa Liga első selejtezőkörében. Hogy mennyire lehet büszke egy magyar csapat egy máltai ellenféllel szemben elért döntetlenre, az más kérdés – bár a válogatott andorrai égése után mindent át kell értékelnünk. A szakmában mértékadó Transfermarkt.de a fehérváriak keretének összértékét 11,7 millió euróra becsli, a Balzanét pedig mindössze 4,4 millióra.
A Videotonra a következő, második selejtezőkörben a lett Nomme Kalju és a feröeri B36 Tórshavn párharcának győztese vár. A főtábláig négy selejtezőkörön kell a csapatoknak átverekedniük magukat, vagyis a vége még nagyon messze van.
Az EL-selejtezőben érintett másik két magyar csapat csütörtökön játszik: a Ferencváros a lett Jelgava otthonában 2-0-s előnyről indul, a Vasas pedig az újpesti albérletében, 3-4-es hátrányból kezd a Beitar Jeruzsálem ellen.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.