Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Egy londoni edzőközpontban elhunyt az egyesült arab emírségekbeli Abdullah Hajajei, aki a parasportolók pénteken kezdődő atlétikai világbajnokságra készült.
"A vizsgálat korai szakaszában úgy véljük, hogy egy olyan fémrúd okozta a sérülést, amely a létesítmény berendezéséhez tartozott" – egészítette ki a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) által bejelentett hírt a városi rendőrség szóvivője.
A 36 éves Hajajei súlylökésben és gerelyhajításban indult a 2016-os, riói paralimpián, utóbbi számban a hatodik helyen végzett. A tragikus baleset kedden délután történt.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.