Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Ahol van magyar, oda megérkezik a hangulat is, ahol nincs, ott szellős lelátók előtt zajlik a világbajnokság. Egy hetedik hellyel indította a magyar csapat a vizes vb-t.
Óriási bravúrral kezdődött a vizes vb szombati napja: minden korábbi várakozás dacára elkészült a balatonfüredi új parkolóház. A terület egy nappal korábban még holdbéli tájhoz hasonlított, az első ottani versenyre viszont készen lett a gyep és a lift is – az pedig már csak apró szépséghiba volt, hogy a takarítás akkor még elmaradt.
Balatonfüreden rögtön úgy indult a világbajnokság, hogy két magyarért is szurkolhattunk. Nem is lett rossz az eredmény: az 5 kilométeres nyíltvízi úszásban a junior világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf a hetedik helyet szerezte meg. A másik magyar induló, Papp Márk a 31. helyen ért célba.
Rasovszky a hvg.hu-nak úgy nyilatkozott: azt tűzte ki célul, hogy valamelyik számában az első hat között érjen célba, ha pedig igazán jól jön ki a lépés, akkor egy dobogó is összejöhet. A szurkolók mindenesetre nem voltak elégedetlenek a hetedik hellyel sem.
Budapesten eközben a műugrók és a toronyugrók vették birtokba a Duna Arénát. Egyelőre igencsak szellős lelátók előtt versenyeztek, de ezen legfeljebb az csodálkozhat, aki komolyan elhitte, hogy a magyar műugrásrajongók tízezrei fognak özönleni a vb-re. Nyilván az úszáson vagy a vízilabdán más lesz a helyzet, ahogy a balatoni lelátókon is jó volt a hangulat, elég volt ehhez az, hogy magyar versenyző legyen a rajtnál. Azt már elkönyvelhettük így is, hogy a szervezők látványos show-t tudnak keríteni a sportolók bevonulása köré, ugyanez tömött lelátók előtt egy úszódöntőnél tényleg szép látvány lesz. A Városligetben pedig a szinkronúszás versenye indult el.
Az éremtáblázatot egyelőre az oroszok vezetik. Miután a hosszútávúszásban a francia Marc-Antoine Oliver győzött, a szinkronúszás egyéni technikai versenyét az orosz Szvetlana Kolesznyicsenko nyerte. A tíz méteres vegyes szinkron toronyugrás a kínaiaké lett (egy észak-koreai páros megszerezte az országuk első dobogós helyezését), 1 méteren az ausztrál Maddison Keeney-t avatták világbajnokká, férfi 3 méteren pedig az orosz páros győzött.
Holnap is bőven lesz kiért szurkolnunk: délelőtt két magyar résztvevővel rendezik Balatonfüreden a 10 kilométeres női hosszútávúszás versenyét. Budapesten pedig az este jön a nap meccse, amikor a női vízilabdacsapatunk megkezdi a vb-t, 20:10-kor Japán ellen. A teljes vasárnapi programot ide kattintva olvashatják.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.