Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ma, a vizes világbajnokság tizedik napján a medencés úszóversenyek is megkezdődnek. Az esti programban négy számban osztanak majd érmet, s nem kizárt, hogy magyarnak is jut közülük.
Delelőtt selejtezőket, este pedig elődöntőket és döntőket tartanak a Duna Arénában, ahol a hazai versenyzők közül elsőként az Egyesült Államokban tanuló és edző Szilágyi Liliána mutatkozik be 100 pillangón.
Majd következik 400 gyors, amelyen az idei ifjúsági Európa-bajnok Kalmár Ákos indul ugyancsak egyedüli magyarként, mivel Bernek Péter nem vállalta a számot.
Női 200 vegyesen Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsa is indul. Előbbi a szám címvédője, világcsúcstartója és olimpiai bajnoka, nem csoda, ha első számú esélyesként tekintenek rá.
A férfiak 50 méteres pillangó számában Cseh László is tempózik majd, aztán következik a 400 gyors a nők mezőnye számára Kapás Boglárkával és az idén hatszoros ifi Európa-bajnok Késely Ajnával. A szám favoritja az amerikai Katie Ledeckycímvédőként és világcsúcstartóként, de az sem kizárt, hogy Kapás harcban lesz valamelyik dobogós helyért.
100 mellen Gyurta Dániel fő számára, a 200-ra melegít majd egyet.
Majd következik a férfi és a női 4x100-as gyorsváltók versenye. Az előbbiben a Kozma Dominik, Bohus Richárd, Németh Nándor, Holoda Péter, az utóbbiban a Jakabos Zsuzsa, Verrasztó Evelyn, Gyurinovics Fanni, Molnár Flóra összeállítású egységtől nagy fegyvertény lenne, ha kivívnák a döntőbe jutás jogát.
A 17:30-tól kezdődő, esti programban a következőként alakul a menetrend:
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.