Kulcsár Krisztán MOB-elnök le van sújtva a NOV döntése miatt. A szervezet úgy döntött, hogy a 2024-es mellett rögtön kiosztja a 2028-as olimpia helyszínét is, így 2024-ben Párizs, 2028-ban pedig Los Angeles rendez olimpiát. Kulcsár, akinek a budapesti olimpiarendezés a szívügye, úgy gondolja, a NOB sutba dobta a gazdaságos olimpiarendezés elveit és értékeit lefektető Agenda 2020-at, annak szellemével ellentétesen döntött. A NOB hétfőn jelentette be, hogy mintegy 1,8 milliárd dollárral járul hozzá a 2028-as Los Angeles-i olimpiarendezéshez, amely egyben azt is jelenti, hogy a 2024-es játékokat minden bizonnyal Párizsnak ítélik szeptember 13-án Limában. Az új MOB-vezetés korábban úgy nyilatkozott, egy budapesti olimpiarendezést mindenképpen országos népszavazásnak kell megelőznie.
MOB-elnök: "Rendkívül csalódott vagyok"
Kulcsár Krisztiánt lesújtotta az, hogy a NOB kiadta a 2024-es és 2028-as olimpiarendezés színhelyét.
Felfüggesztették állásából Fürcht Pált, és újabb fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene
Gyűrűsfarkú víziantilopot, himalájai tahrt és jakot is tartottak Hatvanpusztánál
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.
„Aki még azt hiszi, hogy az USA megvédi Nagy-Britanniát az oroszok atomfenyegetésétől, az menjen orvoshoz”
Magyarokra fejlesztett epigenetikai órán dolgozik egy kutatócsoport
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérigazgatóját, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, valótlanságokat állított a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóról
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Meghalt Moldova György özvegye
„Gyakorlatilag megerőszakolt, tudom, hogy ez történt” – folytatódik Russell Brand pere
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Katie Zachariát az elnök úgy mutatta be mint szakvizsgázott ügyvédet, de nincs nyoma annak, hogy az lenne.