Vörösbaranyi József játékosmenedzser volt a Digi Sport tévé csütörtök reggeli vendége, a beszélgetést a Magyar Nemzet szemlézte.
„Balázsék a bajnokságban második helyen vannak, a szuperkupát pedig épp most nyerték meg, és a kupában is állnak. Hogy távozik-e nyáron, még bizonytalan, a klub már jelezte, hogy szeretné, ha maradna náluk. Májusig kiderül, mi lesz a folytatás” – mondta a menedzser.
Fennáll a lehetősége annak, hogy hamarosan visszatér az NB I.-be, de ez az idő a menedzser szerint még nem jött el. Arra viszont van esély, hogy Európában folytatja Dzsudzsák, de érdekli őt az MLS, az amerikai liga is, ez a lehetőség is benne van a pakliban.
Vörösbaranyi többi patronáltjáról is beszélt. Varga Roland jelenleg a Ferencváros labdarúgója. Jó fél szezont futott, számára a nyár mindenképpen váltást hozhat. De ha a nemzetközi kupákban menetelni fog a Fradi, maradhat. Voltak Serie A-s ajánlatai, és középtávon Olaszországba vezethet az útja.
Kalmár Zsolt kölcsönben van a DAC-nál. Az ő jövője játékos és menedzser szerint is egyértelműnek tűnik, sem Lipcsébe nem megy vissza, sem a Csallóközben nem marad, országváltás lesz a dolog vége.
Priskin Tamásról azt mondta, maradni fog a Fradiban, meg fog harcolni a helyéért az ott szereplő csatárokkal.