A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyében a férfiaknál kanadai győzelem született.
Liu Shaolin Sándort kizárták a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres döntőjében, így összesítésben nyolcadik lett a pjongcsangi téli olimpián.
A táv magyar világkupagyőztese a legrosszabb, ötös pályáról indult, ennek ellenére a bemutatásnál ugyanolyan lazának tűnt, mint mindig. A rajtnál sem idegeskedett, nem próbált azonnal előre törni. A körök fogytával egyre fokozódott a tempó, de az MTK versenyzője továbbra is az utolsó helyen korcsolyázott. Úgy tűnt, egyszer-egyszer megpróbál előbbre kerülni, de sosem nyílt meg a hely számára.
Amikor már csak két kör volt hátra, begyújtotta a rakétákat, az egyik kanyar bejáratánál próbált belső ívre kerülni, de nem volt meg tisztán a pozíciója, elesett és elsodorta az egyik dél-koreait, aki honfitársával együtt földre került. Az aranyért így a szám 2016-os vb-ezüstérmese, a kanadai Samuel Girard és az amerikai John-Henry Krueger csatázott, aki a magyar színekben versenyző Cole William Krueger testvére. A papírformának megfelelően előbbi győzött, harmadikként pedig az esés után gyorsabban talpra álló Szeo Ji Ra ért célba.
Liu Shaolint a kockázatos manőver miatt kizárták, így a B döntő végére, azaz nyolcadiknak sorolták be.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.