Orbán Viktor elmagyarázza, miért ne fájjon a szívünk azon, hogy a Liu-testvérek Kínába igazoltak
“Büszke mindkét nemzet!”
A rövidpályás gyorskorcsolyázók gdanski junior világbajnokságán remekeltek a magyarok.
Bemutatkoztak Kínában a Liu fivérek, akik a kínai nemzeti rövid pályás gyorskorcsolya-bajnokságon új klubjuk, a Shaoang Tiencsin színeiben versenyeztek.
A magyar bürokráciának három hónap kellett, hogy elengedje a gyorskorcsolyázókat, akiket már be is mutattak a tiencsini gyorskorcsolya csapatának.
Shaolinnál az adminisztráción csúszhatott el a szereplés, Shaoang esetében még több a kérdőjel.
Azt még nem tudni, mi lesz így a magyar állampolgárságukkal.
Csak így vehetnek részt világversenyen a következő három évben.
A MOKSZ elnöke szerint anyagi oka is lehet a sportolók országváltásának.
Ahogy azt már sejteni lehetett, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang elindították a folyamatot, amelynek a vége az lesz, hogy nem magyar színekben indulnak a világversenyeken.
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség újraválasztott elnöke tisztázta, hogy hiába folytatja a felkészülést Kínában Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, a gyorskorcsolyázók továbbra is magyar színekben fognak versenyezni.
A távozását korábban bejelentő edzőjüket követik.
Csang Csing Lina elhagyja Magyarországot, és arról is vannak meg nem erősített híresztelések, hogy John-Henry Krueger sem itt folytathatja.
Kónya Zsófia egyik előzésénél szabálytalankodott a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres negyeddöntőjében, Pádár Beáta főbíró viszont nem engedte, hogy a nemzeti érzelmek beleszóljanak a munkájába, és kizárta a magyar versenyzőt. Így járt Jászapáti Petra is.
Keményen kritizálta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) Nils van der Poel, aki a pekingi téli olimpiáról két aranyéremmel tért haza.
Teljesen nyugodtan állt oda a rajthoz, azzal a taktikával, hogy gyors rajt után két kört erősen meghúz, majd védekezik, azt is végig tudta, hogy a mögötte haladó orosz nem löki fel – mondta a friss kétszeres olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó. Az edzője az 1000 méter utáni óvásról megkérdezte az újságírókat, csákót vagy csónakot hajtogasson a válaszlevélből.
Az amerikai sportoló öt éve még görkorcsolyázó volt.
Mindig a végén van vége! – tette hozzá bölcsen.
Liu Shaolin Sándor szerint a futam Nógrádi „Bencén ment el”, aki nem tudta tartani a tempót a többiekkel.