Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Real Madrid focistájának Spanyolországban is meggyűlt a baja a hatóságokkal.
Hamis tanúzás miatt vádat emeltek a horvát hatóságok Luka Modric ellen – írja horvát sajtóhírek alapján a BBC. A Real Madrid horvát középpályása az eszéki ügyészség szerint hazudott tanúvallomásában, amelyet Zdravko Mamicnak, a Dinamo Zagreb korábbi igazgatójának adócsalási ügyében tett 2017 júniusában.
Modricot azzal kapcsolatban hallgatták ki, hogy amikor a Dinamótól az angol Tottanhamhez igazolt 2008-ban, hogyan oszlott meg az átigazoláskor fizetett pénz – több mint 15 millió euró – közte, Mamic és a klubigazgató fivére, Zoran Mamic között. A játékos azt állította, hogy erről már 2004-ben egy kiegészítés került a szerződésébe, az ügyészség szerint azonban ez csak átigazolása után született meg.
Ha a 32 éves játékost bűnösnek találják az ügyben, akár öt évre is börtönbe kerülhet.
Modric ellen Spanyolországban is folyik egy eljárás adócsalás miatt.
(via BBC)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.