Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A fehérvári csapat nyert, a Ferencváros nem.
Az éllovas Videoton legyőzte a sereghajtó Vasast szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában.
OTP Bank Liga, 31. forduló:
Vasas-Videoton 0-3 (0-1)
A meccsről az MTI azt írja, Stefan Scepovic az 5. percben vezetéshez juttatta a Videotont, amely rövid ideig még mezőnyfölényben játszott. Azt követően viszont a kiesés elkerüléséért harcoló Vasas átvette az irányítást a védekezésre koncentráló és a játékot lassító székesfehérváriakkal szemben, de gólveszélyes helyzetet a házigazdák sem tudtak kidolgozni. A félidő közepén négy sárga lapot osztott ki Berke Balázs játékvezető, hogy megfékezze az indulatokat, mert a játékosok többet foglalkoztak egymással, mint a labdával.
A második félidő második helyzetéből megduplázta előnyét a vendégcsapat - Kovács István volt eredményes -, ami a találkozó addig közepes tempóját tovább lassította. Időbe telt, amíg a cserékkel felfrissített Vasas próbált helyzeteket kialakítani, de a hazaiak sokat hibáztak mezőnyben, így még szépíteniük sem sikerült. A fehérváriak néhány kontrából több veszélyes lehetőséget alakítottak ki, de előnyüket a hajráig nem tudták növelni. Akkor azonban a csereként alig fél perce pályán lévő Tamás Krisztián értékesített egy ziccert.
A két csapat szezonbeli harmadik összecsapásán először szerzett pontot a vendégcsapat, s mindjárt hármat. A Videoton februárt követően ismét legyőzte a Vasast.
Pályára lépett a Ferencváros is.
A címvédő Budapest Honvéd hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a bajnoki aranyéremért harcoló Ferencvárossal a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 31. fordulójában.
Erről a meccsről a Nemzeti Sport azt írta, a két csapat úgy lépett pályára, hogy tisztában lehetett a délután lejátszott öt bajnoki végeredményével, vagyis a Ferencvárost győzelmi kényszer nyomta, míg a Honvéd nagy lépést tehetett a bronzérem felé.
„Nagy volt a küzdelem, csakhogy ez együtt jár a folyamatos játék kialakulását lehetetlenné tévő rengeteg szabálytalansággal, emiatt ritmustalan, kevéssé élvezetes volt a játék tempója.”
OTP Bank Liga, 31. forduló:
Honvéd – Ferencváros 1-1 (0-0)
11. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 31 7 11 13 35-43 32
12. Vasas FC 31 8 7 16 36-58 31
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.