Elküldték a Vasas edzőjét

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Elküldték a Vasas edzőjét

Az élvonalból szombaton kiesett Vasas FC labdarúgócsapata nem hosszabbítja meg Michael Oenning vezetőedző június 30-án lejáró szerződését.

A következő szezonban a másodosztályban szereplő angyalföldi klub honlapja szerint még nem tudni, ki lesz a német szakember utódja.

Oenning 2016 januárjában vette át a Vasas irányítását. Első idényében benntartotta a csapatot az NB I-ben, majd második szezonjában bajnoki bronzérmet szerzett és Magyar Kupa-döntőt vívott a piros-kékekkel.

Az most derült ki, hogy az első osztályból kihullott csapat játékosai átlagosan havi bruttó egymillió forintot vihettek haza.

Hétfőn derült ki az is, hogy a kupadöntős Felcsút vezetőedzőjétől, Pintér Attilától is megválik a klubja.