Már nem Pintér Attila a Puskás Akadémia vezetőedzője

A klub a honlapján jelentette be, hogy több személyi változás történt a házuk táján.

  • hvg.hu
Már nem Pintér Attila a Puskás Akadémia vezetőedzője

Közleményük szerint közös megegyezéssel távozik a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Pintér Attila. Vezetésével a csapat idén kupadöntőt játszott, ám kikapott az Újpesttől, a bajnokságban pedig a hatodik helyig jutott.

Ugyancsak közös meggyezéssel távozik Szalai László, a Puskás Akadémia utánpótlás szakmai igazgatója.

"További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!" – tették hozzá.

Szervezeti átalakításokról is beszámolt a klub: az első csapat klubigazgatója továbbra is Komjáti András marad, mellette a jövőben Tóth Balázs dolgozik sportigazgatóként.

Az akadémia igazgatói posztját hétfőtől Takács Mihály tölti be, nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatónak Papp Bencét nevezték ki.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.