szerző:
MTI

Tamperében, Athénban és Tallinnban játssza idegenbeli mérkőzéseit a magyar labdarúgó-válogatott az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligája C osztályában.

Georges Leekens szövetségi kapitány együttese a finn csapat vendégeként Tamperében, a Ratina Stadionban kezdi meg szereplését szeptember 8-án. A görögök elleni hazai – zárt kapus – találkozót követően októberben kétszer vendégeskedik a magyar válogatott, amely 12-én az athéni Olimpiai Stadionban, három nappal később pedig a tallinni Le Coq Stadionban mérkőzik meg a görög, illetve az észt vendéglátókkal.

A magyarok hazai mérkőzéseiket a Groupama Arénában rendezik.

A rasszista szurkolók elintézték a zárt kapus nyitómeccset a Nemzetek Ligájában

Szerdán délben sorsoltak a svájci Lausanne-ban a legújabb UEFA-sorozaton, a Nemzetek Ligáján, a magyar labdarúgó-válogatott a görög, a finn és az észt csapattal mérkőzik a C osztályban.

A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Minden osztályban alapesetben a csoportgyőztesek 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulási jogáért – ezen a kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. A négycsapatos rájátszásban gyakorlatilag azok a – csoportjukban legelőkelőbb helyen végzett – válogatottak szerepelhetnek majd, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről. A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek.

A magyarok programja a Nemzetek Ligájában:
szeptember 8.: Finnország–Magyarország, Tampere 18.00
szeptember 11.: Magyarország–Görögország, Groupama Aréna 20.45
október 12.: Görögország–Magyarország, Athén 20.45
október 15.: Észtország–Magyarország, Tallinn 20.45
november 15.: Magyarország–Észtország, Groupama Aréna 20.45
november 18.: Magyarország–Finnország, Groupama Aréna 20.45

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Sport

Leekens: Nem lehetek elégedetlen

Odatették magukat a játékosok, küzdöttek, hajtottak – értékelt a magyar válogatott szövetségi kapitánya a fehéroroszok elleni 1-1-es döntetlen után.

Hétmilliós óvadék fejében enyhítenek a Dózsa György úti gázoló házi őrizetén

Hétmilliós óvadék fejében enyhítenek a Dózsa György úti gázoló házi őrizetén

Rossz Brexittel veszélybe kerül az európai autógyártás

Rossz Brexittel veszélybe kerül az európai autógyártás

A Google Street View-t böngészve fedezte fel a férj, hogy felesége megcsalja

A Google Street View-t böngészve fedezte fel a férj, hogy felesége megcsalja

A Bankszövetség reagált a lakástakarékok kinyírására, meghallja valaki?

A Bankszövetség reagált a lakástakarékok kinyírására, meghallja valaki?

Jöhet a panorámaadó Siófokon

Jöhet a panorámaadó Siófokon

Kiszivárgott: 9000 embert rúg ki a kormány

Kiszivárgott: 9000 embert rúg ki a kormány