szerző:
hvg.hu

Térdműtéten esett át Hanga Ádám, az FC Barcelona magyar kosárlabdázója.

A klub honlapjának szerdai tájékoztatása szerint a 29 éves játékosnak a bal térdét kellett megoperálni, amely miatt a bajnokság hajrájában nem volt százszázalékos állapotban. A légiósra négy hónapos kényszerpihenő vár, így nem léphet pályára a válogatott világbajnoki selejtezőin sem június végén Koszovó és július elején Litvánia ellen.

A katalán gárda a bajnoki elődöntőben összesítésben 3-1-re kikapott Hanga előző csapatától, a Baskoniától.

(MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
EP-választás: kétharmada lehet a Fidesznek, az LMP nem jutna be

EP-választás: kétharmada lehet a Fidesznek, az LMP nem jutna be

Gyakrabban kereshet majd a Google-ön, ha ezt az új funkciót bevezetik

Gyakrabban kereshet majd a Google-ön, ha ezt az új funkciót bevezetik

Az újautószag jelenleg a legnagyobb kihívás az iparágban. Megmondjuk, miért

Az újautószag jelenleg a legnagyobb kihívás az iparágban. Megmondjuk, miért

Soros György a CEU-ról egyeztetett az osztrák kancellárral

Soros György a CEU-ról egyeztetett az osztrák kancellárral

Bécsben örömmel várják a CEU-t

Bécsben örömmel várják a CEU-t

Autoriter vezetőként beszélt Orbánról John Oliver

Autoriter vezetőként beszélt Orbánról John Oliver