szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Stieber Zoltán nyilatkozott a Marco Rossi vezette első összetartásról: nagyon tetszett neki.

"Látszik, mit akar, és ez nagyon pozitív. Nem engedi közel magához a játékosokat, nagyon profi, de így elsőre még sok az új információ. Reméljük, minél többet tudunk majd belőle megvalósítani a pályán" – mondta a magyar labdarúgó-válogatott új vezetőjéről a DC United játékosa a közvetlenül a pénteki elutazás előtt tartott repülőtéri sajtótájékoztatón.

Stieber arról is beszélt, az európai szövetség célja az volt, hogy a Nemzetek Ligájában nagyjából azonos erősségű csapatok találkozzanak. Szerinte ez a magyarok csoportjára is igaz, de a görögök valamelyest kiemelkednek a négyesből, amelyben még Észtország és az első ellenfél, Finnország szerepel.

"Nagyon bizakodó vagyok, mert jó hetet zártunk. Úgy láttam, amit a kapitány eltervezett, azt végrehajtottuk, a csapat gyorsan fogadta az elképzeléseket" – mondta Gera Zoltán, aki ezúttal már a szakmai stáb tagjaként utazik a válogatottal.

Szalai váltja Dzsudzsákot, vezért faragna belőle a szövetségi kapitány

Szalai a Finnország és a Görögország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéseken viselheti a csapatkapitányi karszalagot. Elődje, Dzsudzsák Balázs a keretben sincs.

A visszavonult játékos saját feladatáról azt mondta, ő az összekötő kapocs a szakmai stáb és a játékosok között. Hozzátette, ez neki is új helyzet, de nagyban könnyíti a munkáját, hogy mindenkit ismer, és kifejezetten örül annak, hogy egykori társai figyelnek a tanácsaira. "Rossi sokat gyakoroltatott konkrét játékszituációkat. Jó vele együtt dolgozni, sokat lehet tőle tanulni" – mondta az olasz szakemberről Gera, aki a szombati, tamperei mérkőzést illetően megjegyezte, a finnek ellen általában "jó szerencséje" van a nemzeti együttesnek, s bízik benne, hogy ez most sem változik.

Önmagában az, hogy a játékosok értik, mit vár tőlük a szakvezető, haladás. Az elküldött Georges Leekens idejében még ez is nehézkesen ment. A skótok elleni vereség után a válogatottságot később lemondó Nikolics Nemanja arról beszélt, "ha csak futni és harcolni akarunk, akkor rossz sportágat választottunk". Böde Dániel pedig a kazahok elleni, ugyancsak elveszített mérkőzés után azt mondta, a mester a meccs után szólt pár szót, de "mivel nem jó az angolom, nem értettem, a többiek meg nem fordították le".

A magyarok szombaton 18 órától Finnországban kezdik meg szereplésüket az először kiírt Nemzetek Ligájában, majd három nappal később a Groupama Arénában – zárt kapuk mögött – Görögországot fogadják.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az első afroamerikai filmes csókjelenet új változata került elő

Az első afroamerikai filmes csókjelenet új változata került elő

Mennyi 8-ból 6? Alvás közben álmodókkal kommunikáltak kutatók

Mennyi 8-ból 6? Alvás közben álmodókkal kommunikáltak kutatók

A koronavírushoz hasonlított egy ázsiai együttest, nem győzött utána bocsánatot kérni

A koronavírushoz hasonlított egy ázsiai együttest, nem győzött utána bocsánatot kérni