Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Na nem régi csapata, az Eindhoven hívja, hanem az első osztály egyik újonca.
A holland csapatnál mindenképpen szükség lenne tapasztaltabb játékosra. Ráadásul az is a Fortuna felé billentheti a mérleget, hogy ugyanúgy Vörösbaranyi József a menedzsere a klub magyar játékosának, Dobos Áronnak is.
Vörösbaranyi egyébként úgy nyilatkozott, egyelőre nem mondhat semmit, de a következő napokban már elképzelhető, hogy lesz némi információja.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.