Roskadozik a teljes európai elektromos hálózat az e-autók töltési igényei alatt
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A Nemzeti Sport úgy tudja, távozik a fehérváriaktól Danko Lazovics.
A sportlap az öltöző környékéről származó információira hivatkozva azt írja, hogy a szerb légiós visszavonul. A 35 éves játékos állítólag már az edzéseken sem vesz részt, a napokban pedig várhatóan végleg elbúcsúzik a csapattársaitól.
A 47-szeres jugoszláv és szerb válogatott a lap szerint közös megegyezéssel bont szerződést bajnoki címvédővel, amely csütörtökön, a BATE Boriszov ellen kezdni meg a szereplését az Európa Ligában.
A csatár 2016 nyarán szerződött Székesfehérvárra, azóta 80 tétmérkőzésen játszott, amelyeken 29 gólt szerzett és ugyanannyi gólpasszt adott.
A Mol Vidi FC nem kommentálta a lap az értesülését.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?