Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A válogatott védő minden bizonnyal idén már nem léphet pályára.
Arról ír a Nemzeti Sport a Dunaszerdahely (FC DAC 1904) közlése alapján, hogy a szlovák élvonalban szereplő klub szlovák válogatott játékosát, Lubomír Satkát úgy megverték Pozsonyban, hogy vélhetően idén már nem léphet pályára, állkapcsa is eltört.
A 22 éves játékost a történtek után kórházba szállították (a CT-vizsgálata negatív eredményt hozott), majd a kezelése után hazaengedték, viszont az orvosok szerint a fejpárbajok veszélyt jelenthetnek az egészségére, ezért idén már nem léphet pályára.
A tettest a helyszínen elfogták, a rendőrség előállította, és vádat emelt ellene.
(Kiemelt kép: a DAC szurkolói, Facebook)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.