szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A klubvezetés azt akarta, hogy pénzügyi átvilágítás és üzleti terv nélkül adjon a város pénzt, de a közgyűlés ebbe nem ment bele.

Egyre nagyobb bajban van a szombathelyi foci – írja a Nyugat.hu. Miután a Haladás kiesett az NB I-ből, a portál szerint már az is kérdéses, hogy a másodosztályban el tudnak indulni, a végén lehet, hogy NB III-as vagy megye 1-es meccseket rendeznek majd a tavaly átadott, 16 milliárd forintból megépült stadionban.

Még áprilisban jelezte a klub a városvezetésnek, hogy 150 millió forintra lenne szükség, különben nem kapnak az MLSZ-től játékengedélyt a következő szezonra. Ezt akkor a közgyűlés csak feltételekkel adta meg, de a portál szerint a klub vezetői ezeket nem akarták elfogadni. A tudósítás szerint azt akarták elérni a klubnál, hogy a város gyorsan adjon pénzt, legyen elég az ígéret, hogy majd később átvilágítják a gazdálkodást és összeraknak egy üzleti tervet.

Így aztán a közgyűlés ellenzéki többsége nem volt hajlandó elfogadni, hogy a város pénzt adjon. A fideszes polgármester, Puskás Tivadar meg akarta szavaztatni a javaslatot, de amikor nem adott szót az ellenzékieknek, annyian kivonultak, hogy nem volt határozatképes a közgyűlés.

Korábban felmerült az is, hogy a klub többségi tulajdonát a mostani tulajdonosi kör átadná a Mészáros Lőrinc veje által vezetett Haladás VSE-nek (bár a név itt is Haladás, a VSE eddig a focin kívüli szakosztályokért felelt). Itt azonban csak tárgyalásokig jutottak, miközben az MLSZ pénteken dönt az indulási engedélyek kiadásáról.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!