Korcsmár Zsolt bejelentette a visszavonulását

Az elmúlt másfél éve folyamatosan sérült volt, most úgy döntött, vége.

  • MTI MTI
Korcsmár Zsolt bejelentette a visszavonulását

Befejezi a profi labdarúgást Korcsmár Zsolt 26-szoros válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes védő.

A 31 éves játékos kedden a ChampSport nemzetközi sportügynökség közösségi oldalán beszélt arról, hogy az elmúlt másfél évben folyamatosan sérüléssel bajlódott. Hozzátette:

Úgy érzem, elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor meg kell húzni egy határt. A legutóbbi porcműtétem után, ami alig két hete volt, ugyan biztatott az orvos, hogy még tudnék futballozni néhány idényt, de nem akarom, hogy egy-két év miatt aztán az életem hátralévő részében fájdalmakkal kelljen élnem.

Azt is elmondta, hogy a dán Midtjylland csapatánál lejárt a szerződése, ilyen állapotban pedig nem tudná nyugodt szívvel azt mondani egy másik klub vezetőinek, hogy számíthatnak rá.

A hátvéd beszélt arról is, hogy ebben az évadban is akadtak időszakok, amikor pozitív volt, az utolsó pillanatig bízott a visszatérésben, de amint nagyobb terhelést kapott, mindig újabb egészségi problémái adódtak.

Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem fogok már futballozni, mert alacsonyabb osztályban még el tudom képzelni magamat, de úgy érzem, a profi pályafutásomnak itt a vége.

Korcsmár úgy vélekedett, ha nincsenek a sérülések, talán többet is ki tudott volna hozni magából, de összességében elégedett a karrierjével.

„A posztváltás szerintem jót tett, mert a védelembe kerülve ki tudtam emelkedni azzal, hogy középpályás fejjel gondolkodtam a helyezkedéseknél, a labdakihozataloknál, ez hosszú távon az előnyömre vált” – magyarázta.

Korcsmár a Komló utánpótlásában kezdte a futballt, majd Pécsről került Újpestre. Első külföldi csapata a norvég Brann Bergen volt, majd a német Greuther Fürth, a Vasas FC, és végül a dán FC Midtjylland következett a pályafutásában. Legnagyobb sikere a dán bajnoki cím és kupagyőzelem, valamint a 2009-es egyiptomi U20-as világbajnokságon nyert bronzérem volt.

Mint elmondta, a családjával visszaköltöztek Bergenbe, és a futballtól biztosan nem akar teljesen eltávolodni.

„Jól érzem magam Norvégiában, egyelőre itt tervezzük az életünket, de mivel magyar vagyok, mindig is Magyarország lesz az otthonom, ezért onnan sem szeretnék teljesen elszakadni. Magyarországon fogok jelentkezni az edzőképzésre, szeretnék kezdetben gyerekekkel dolgozni, tapasztalatot szerezni”.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.