Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
A rövidpályás gyorskorcsolyázó rajt-cél győzelmet aratott az 500 méteres szám fináléjában.
A három magyar induló közül egyedül Liu Shaoangnak sikerült elődöntőbe, majd döntőbe jutnia a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres távján. A fináléba az első helyen kvalifikált, így az egyes pályáról vághatott neki a versenynek.
A rajtot először visszafújták az orosz Konsztantyin Ivlijev kiugrása után, de a második indítás már sikeres volt – különösen Liunak, aki azonnal az élre állt, és egy pillanatra sem engedte át másnak a vezetést. A hajrában Ivlijev ugyan közel került hozzá, de megelőzni nem tudta. A harmadik helyen a kanadai Steven Dubois ért célba.
Liu Shaoang már kétszeres olimpiai bajnoknak és kétszeres olimpiai bronzérmesnek mondhatja magát. Az első aranyát négy éve pjongcsangban a férfi váltóval nyerte. Pekingben előbb a vegyesváltóval, majd 1000 méteren végzett a harmadik helyen. Ez utóbbi volt az az emlékezetes futam, amelyről az elsőként a célba érő bátyját videózás után kizárták.
Az ifjabbik Liu testvér győzelmével Magyarország első egyéni téli olimpiai aranyérmét nyerte.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Ezúttal 2,8-as erősségűt.
Az eddig egyetlen művéről ismert MS mester tucatnyi munkáját mutatja be a Szépművészeti Múzeum.
A színész lesz a következő Nagy Ő.