Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ma már azon csodálkoznánk, ha egy magasugró nem hátrafele próbálna ugrani. Dick Fosbury, aki ezt a technikát 1968-ban megmutatta a világnak, 76 éves korában, vasárnap hunyt el.
76 éves korában elhunyt Dick Fosbury amerikai atléta, aki a forradalmasította a magasugrást és az 1968-as mexikói olimpián aranyérmet nyert a versenyszámban.
Fosbury nyirokrákkal küzdött, és vasárnap álmában érte a halál – közölte korábbi ügynöke, Ray Schulte.
A róla elnevezett technika mára a magasugrás alapja lett: 1968-ig lábbal előre ollózva próbáltak a sportolók átugrani a léc fölött. Addig szinte teljes újdonságnak számított, hogy valaki fejjel előre, hátrafele ugorjon, ő viszont bemutatta, hogy ez egy sokkal hatékonyabb technika (többen is kísérleteztek akkoriban ilyesmivel, ahogy egyre jobban elterjedt, hogy homok helyett szivacsra érkeznek az ugrók, de ő fejlesztette tökélyre a mozdulatsort), mára már gyakorlatilag minden magasugró így versenyez.
For the first 72 years at the Olympic Games, athletes jumped forwards in the high jump ������
— AW (@AthleticsWeekly) March 13, 2023
Then, at Mexico 1968, Dick Fosbury came along with his "Fosbury flop" and changed the sport forever ������pic.twitter.com/AZOwrV6scA
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.