Novák Katalin meglátogatta a kaposvári női röplabdacsapatot, és a gyerekvállalás csodájáról beszélt

Az államfő szerint a testvér a legnagyobb ajándék, amit egy gyereknek adhatunk.

  • hvg.hu hvg.hu
Novák Katalin meglátogatta a kaposvári női röplabdacsapatot, és a gyerekvállalás csodájáról beszélt

Novák Katalin köztársasági elnök a kaposvári női röplabdacsapat, a Kaposvári Női Röplabda Club (KNRC) tagjaival fotózkodott.

MTI / Bruzák Noémi

A köztársasági elnök Somogy vármegyei látogatásának második napján vett részt közös edzésen a Kaposvár Arénában.

MTI / Bruzák Noémi

Novák két napot tölt Somogyban; az elsőn a gyerekvállalásról osztotta meg gondolatait a világgal, többek között kijelentve azt is, reméli, az esetleges nehézségek sem tántorítják el a szülőket attól, hogy adott esetben újabb gyereket vállaljanak.

Meggyőződésem, hogy a testvér a legnagyobb ajándék, amit a gyermekeinknek adhatunk”

– fogalmazott. Azt is hozzátette: neki háromszor adatott meg „a gyermekáldás öröme és csodája”. Szerinte „a nőknek ezzel olyan privilégiumot adott az Úristen, amit semmiért nem adnék, amiért hálásak lehetünk”.

MTI / Bruzák Noémi

Az államfő emellett meglátogatta többek között a Kometa 99 Zrt. húsüzemét is, valamint fotózkodott huszárokkal is.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.