Így búcsúzik Szoboszlai a Leipzigtől: „Hozzájárultatok ahhoz, hogy emberként és játékosként is veletek együtt fejlődjek”

A Liverpool hetvenmillió euróért csapott le a magyar középpályásra.

  • hvg.hu hvg.hu
Így búcsúzik Szoboszlai a Leipzigtől: „Hozzájárultatok ahhoz, hogy emberként és játékosként is veletek együtt fejlődjek”

Szívből szeretném megköszönni az az utóbbi két és fél évet, Lipcse. A csapatnak, a menedzsmentnek, a stábnak és persze a szurkolóknak – mindannyian csodásak voltatok velem, hozzájárultatok ahhoz, hogy emberként és játékosként is veletek együtt fejlődjek

– írta nyilvános búcsúlevelében az RB Leipzigtől a Liverpoolba igazoló Szoboszlai Dominik.

 

A levélben emlékeztetett arra is, hogy karriere nem indult könnyen a lipcsei csapatnál – ágyéksérülése volt, amikor 2021 telén oda szerződött a Salzburgtól, hosszan bajlódott vele – de soha nem fogja elfelejteni azt, hogy a csapattal negyedik, majd a legutóbbi szezonban harmadik lett. A következő szezonra sok sikert kívánt volt csapatának.

„Ha egyszer lipcsei voltál, örökké az maradsz. Köszönöm!”

– írta zárszóként.

 

Hivatalosan is bejelentette a Liverpool Szoboszlai Dominik leigazolását

A magyar válogatott csapatkapitánya 2028-ig szóló szerződést írt alá az angol csapatnál, a 8-as mezt fogja viselni.