Történelmi győzelmet aratott Djokovic az US Openen
Karrierje 24. Grand Slam-tornáját nyerte meg azzal, hogy a vasárnapi döntőben három szettben megverte az orosz Danyiil Medvegyevet.
MTI
A 36 éves szerb annak a tudatában lépett pályára 10. US Open-fináléjában, hogy az eredménytől függetlenül hétfőtől újra világelső lesz, megelőzve Carlos Alcarazt. New Yorkban háromszor (2011, 2015, 2018) ünnepelhetett Djokovic, aki 100 mérkőzést vívott már az év utolsó Grand Slamén, és – 2015 és 2021 után – harmadszor szerepelt négy GS-döntőben egy szezonon belül.
Ami a belgrádi klasszis további elképesztő statisztikáit illeti, ő lehetett a US Open legidősebb férfi bajnoka, emellett a koedukált GS-öröklistán beérhette 24. trófeájával a legendás Margaret Courtot.
A harmadikként rangsorolt Medvegyev harmadszor jutott a fináléba a US Openen, és 2021-ben megverte a döntőben Djokovicot, akinek akkor emiatt nem sikerült egy naptári évben megnyernie mind a négy nagy versenyt.
Djokovic és Medvegyev 2017 óta 14-szer mérkőzött, a szerb kilencszer, az orosz pedig ötször bizonyult jobbnak. Legutóbb márciusban találkoztak Dubajban, akkor Medvegyev két sima szettben győzött.
A 15. ütközetben a 72. Grand Slamén és a 36. GS-döntőjében pályára lépő Djokovic 2:0-nál brékelt, majd fogadóként 5:2-nél elszalasztott két játszmalabdát, de aztán kiszerválta a szettet. A folytatásban is maradtak a hosszú alapvonalcsaták, melyeket a fülledt idő miatt – az Arthur Ashe Stadion tetejét becsukták a lehetséges eső okán – időnként mindketten próbáltak lerövidíteni. A sokadik 30 ütés feletti labdamenet után a szerb kimerülten elterült a földön, majd 3:4-nél egy 12 perces gémben hozta az adogatását, 5:6-nál pedig szettlabdát hárított. A döbbenetes ütésváltásokat hozó rövidítést ismét a szerb bírta jobban, a második felvonás 1 óra 45 percig (!) tartott, ez volt az idei US Open leghosszabb szettje.
A harmadik játszma előtt a 27 éves moszkvai teniszező ápolást kért a vállára, majd 1:2-nél elvesztette a szerváját, de rögtön visszabrékelt. Csakhogy a meccs előrehaladtával egyre jobban fáradni látszott, és 2:3-nál ismét elbukta az adogatását. Djokovic innentől már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, 3 óra 17 perc alatt diadalmaskodott, begyűjtötte pályafutása 96. tornagyőzelmét és – saját férfi rekordját tovább javítva – 24. GS-serlegét.
Egyben utolérte az abszolút csúcstartó ausztrál Margaret Courtot, aki 1977-ben ugyancsak 24 GS-trófeával vonult vissza.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.