„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A magyar középpályásnak lépésről lépésre kellett újraépítenie magát a sérülése után.
A Liverpool csütörtökön 21 órától azt a Sparta Prahát fogadja az Európa-ligában, amelyet egy héttel korábban 5–1-re legyőzött a cseh fővárosban. A visszavágót megelőző szerdai sajtótájékoztatón Szoboszlai Dominikot is kérdezhették az újságírók.
A magyar középpályás – aki a prágai győzelemből egy góllal vette ki a részét – először a sérüléséről beszélt, ami miatt hét tétmérkőzést kellett kihagynia. Mint mondta, már nem érez fájdalmat, de nehéz volt számára az elmúlt időszak, mert lépésről lépésre kellett újra felépítenie magát. „Még nem vagyok azon a szinten, mint amin a szezon elején voltam” – fogalmazott.
Ugyanakkor – tette hozzá – biztos benne, hogy annál is tud jobban teljesíteni, mint amit az idény elején mutatott. „Mindennap azért dolgozom, hogy jobb formába kerüljek. Ha úgy gondolják, nálam a szezon eleje volt a csúcsforma, akkor tévednek. Még jobb is leszek!” – jelentette ki.
(Nyitókép: AFP / Paul Ellis)
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.