Paralimpiai bronzérmes Major Endre asztaliteniszező

Ez a magyar küldöttség harmadik érme a párizsi paralimpián.

  • HVG HVG
Paralimpiai bronzérmes Major Endre asztaliteniszező

Paralimpiai bronzérmet szerzett Major Endre kerekesszékes asztaliteniszező – írja az MTI. A szegedi sportoló már a negyeddöntős győzelmével bebiztosította dobogós helyezését, mivel a sportágban nem rendeznek bronzmérkőzéseket.

Major az elődöntőben végül alulmaradt a brit Robert Daviesszel szemben, miután az első két, egyaránt 11-6-ra elbukott szettet követően csak egy játszmát tudott hozni 11-9-re, a negyedikben viszont 16-14-re alulmaradt a tavalyi Eb-döntőben legyőzött riválisával szemben, így bronzéremmel zárta a párizsi paralimpiai játékokat.

Az 55 éves sportoló elégedetten nyilatkozott a mérközés után. “Nagyon jó mérkőzés volt, végre volt valami izgalom, nagyon élveztem” – mondta Major, aki szerint két stílus találkozott az összecsapáson. “Érezhető volt, hogy nagyon felkészült ellenem. Jobb volt, gratulálok neki!” – méltatta döntőbe jutó ellenfelét az Európa-bajnok magyar asztaliteniszező.

Major bronzérme már a harmadik magyar dobogós helyezés volt az idei paralimpián, eddig egy arany- és egy ezüstérem volt a magyar delegáció mérlege, mindkettőt egy úszó szerezte. Első helyen Konkoly Zsófia végzett 400 méter gyorson, a második helyet pedig Illés Fanni érte el 100 méteres mellúszásban.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.