Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
David Coote múlt szombaton épp a Liverpool meccsét vezette.
A Premier League bírói testülete, a PGMOL azonnali hatállyal felfüggesztette David Coote játékvezetőt, miután előkerült egy felvétel, amelyen a bíró a Liverpool csapatát, valamint annak korábbi vezetőedzőjét, Jürgen Kloppot szidalmazza – számolt be a BBC. A testület egyúttal vizsgálatot is indított az eset kapcsán.
Az X-en megosztott felvételen Coote láthatóan privát helyzetben egy férfi kérdésére válaszolva arról beszél, hogy “a Liverpool sz*r volt” azon a meccsen, amelyen negyedik játékvezetőként tevékenykedett. Jürgen Kloppot ezt követően előbb egyszerűen csak “p*csnek”, majd “kib*szott arrogánsnak” és “német p*csnek” nevezi. Coote emellett azt is zokon vette, hogy Klopp hazugnak nevezte őt általa vezetett, 2020 júliusában tartott Liverpool-Burnley mérkőzés után, amelyen 1-1-re végződött.
A bejegyzésben egy másik videót is megosztottak, amelyen Coote felszólítja a felvétel készítőit, vagy azokat, akiknek a készítők átküldik azt, hogy ne osszák tovább azt, mire beszélgetőtársa is hozzáteszi, hogy “ne tegyük tönkre a csávó karrierjét.” Az nem ismert, hogy a videók pontosan mikor készültek. David Coote a Premier League legutóbbi fordulójában, múlt szombaton épp a Liverpool meccsét vezette az Aston Villa ellen, Szoboszlai Dominik csapata 2-0-ra nyerte meg a mérkőzést.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.