Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Három rutinos kapus adja a csapat alapját.
Kihirdette Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a magyar–osztrák–svájci rendezésű női kézilabda-Európa-bajnokságra készülő csapat 19 fős keretét – közölte a sportági szövetség. A torna mérkőzéseire 16 játékos nevezhető.
„Három rutinos, sokat bizonyított kapussal vágunk neki a felkészülésnek, közülük nem mindenki kap a klubjában jelenleg sok játékidőt, bízom benne, hogy a felkészülés során igazán játékba lendülnek, hiszen mindannyian képesek kiemelkedő teljesítményre. Jobb szélen és bal szélen egyaránt két-két olyan játékos lesz ott a válogatottban, akivel régóta együtt dolgozunk, jól ismerik a csapat játékait, biztos vagyok benne, hogy jól fognak teljesíteni. Hasonló a helyzet beállóban és jobbátlövőben is, ezeken a posztokon három-három játékos áll rendelkezésünkre, közöttük van olyan, akinek kisebb sérülés vagy éppen játékhiány miatt nehezebben telt eddig az őszi szezon. Bordás Rékára és Papp Nikolettre védekezésben hárulhat nagyobb feladat, miként a korábbi versenyeken is. Két poszton is lesz újonc a csapatban, balátlövőben Csíkos Luca mutatkozhat be, aki Vácott gólerősen játszik, míg a debreceni Tóth Nikolett több poszton is bevethető”– mondta a kerethirdetés után a szövetségi kapitány.
A csapat jövő pénteken Szlovákia, majd két nappal később a szintén Eb-résztvevő Ukrajna ellen lép pályára a tatabányai felkészülési tornán, az Európa-bajnokság debreceni csoportkörében pedig sorrendben Törökország, Svédország és Észak-Macedónia lesz az ellenfél.
A magyar női válogatott felkészülési kerete:
Kapusok:
Jobbszélsők:
Jobbátlövők:
Irányítók:
Beállók:
Balátlövők:
Balszélsők:
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
A MÁV közlése szerint a délelőtt folyamán állhat helyre a menetrend.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.