Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hamilton közben érzelmes búcsút vett a Mercedestől.
Kifejezetten vacakul indult a szezonzáró futam a McLaren csapatának Abu-Dhabiban: az egyéniben világbajnoki címét már korábban bezsákoló Max Verstappen kipöckölte Oscar Piastrit, a rossz kezdés ellenére viszont mégis a brit csapat örülhetett a futam végén, hiszen Lando Norris rajt-cél győzelmet aratott, ezzel behúzva a csapatnak a konstruktőri bajnoki címet. A McLaren 26 éve először nyerte meg ezt a címet.
A világbajnoki címért a McLaren a Red Bullal és a Ferrarival volt versenyben, az osztrák csapat látványosan kínlódott az idei szezonban, a britek több versenyen is egyszerűen gyorsabbak voltak náluk.
A futam a Ferrarinak is jól alakult: a csapattól búcsúzó Carlos Sainz a második, Charles Leclerc a harmadik helyre jött fel. Lewis Hamilton, aki jövőre a Ferrarihoz igazol a Mercedestől a negyedik hellyel ünnepelt, az utolsó körben előzte le csapattársát, George Russelt. Hamilton hatalmas tapsot kapott a futam leintése után, a nevét is skandálták, láthatóan el is érzékenyült, letérdelt autójához. Nem csoda: hat világbajnoki címet nyert a német csapattal.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.