A lefújás után verekedés tört ki a szerb Crvena zvezda hokisai és a Vasas játékosai között a két csapat szombati mérkőzésén. Ami történt, még a felnőttek között is kirívóan erőszakosnak számítana, itt azonban a két klub utánpótláscsapatai mérkőztek egymással: mindkét együttest 14 évesnél fiatalabb gyerekek alkották.
A magyar korosztályos bajnokság 21–26. helyéért zajló helyosztó mérkőzését a budapesti csapat nyerte meg 4–1-re, amit a szerbek nem vettek jó néven. A meccsről készült felvétel tanúsága szerint rögtön azután, hogy megszólalt a duda, csépelni kezdték a Vasas fiataljait. Nemcsak a jégen lévő szerb hokisok verekedtek, a kispadról is kaptak segítséget.
Az esetről beszámoló Jégkorongblog arra is felhívta a figyelmet, hogy több hazai játékost egyszerre három-négy szerb fiatal ütlegelt.
A játékvezetők a belgrádi csapat 17 játékosa közül 14-et végleg kiállítottak, és összesen 489 perc büntetést osztott ki, 154-et a Vasas és 335-öt a Crvena zvezda hokisai kaptak.
A blog megkeresésére a Vasas nem kommentálta a történteket, csak annyit közöltek, hogy várják a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) döntését az ügyben.
Az MJSZ kedd délután azt közölte, hogy a fegyelmi bizottsága vizsgálja a mérkőzésen történt eseményeket, az érintetteket eljárás alá vonja, és meghozza a szükséges szankciókat.
A Crvena zvezda ettől a szezontól vesz részt a magyar korosztályos bajnokságban.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.