A 30 éves válogatott játékos, Callum O’Dowda az angol másodosztályból érkezik a címvédő Ferencvároshoz.
MTI
A Ferencváros labdarúgócsapata leigazolta az ír középpályást, Callum O’Dowdát. A klub honlapjának pénteki beszámolója szerint a 30 éves focista az angol másodosztályból kiesett walesi Cardiff Citytől érkezett, ahol az előző szezonban 42 mérkőzésen két gólt szerzett, és három gólpasszt adott. O’Dowda 31-szer lépett pályára az ír válogatottban, amellyel a magyarok szeptembertől azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szerepelnek.
A zöld-fehéreknek ez volt a hetedik nyári igazolásuk: a középpályára korábban a brazil Cadu a cseh Viktoria Plzentől, Ötvös Bence a kupagyőztes Pakstól és a svéd Jonathan Levi a bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémiától érkezett, míg a védelembe Nagy Barnabást szerződtették Nyíregyházáról és a belga Toon Raemaekers a Mechelentől, az új szerzemények sorát a Melbourne Victory együttesétől távozott ausztrál válogatott szélső, Daniel Arzani teszi teljessé.
Az MLSZ elnöke elmondta azt is, sohasem fognak belemenni „értelmetlen, önös egyéni érdekeket szolgáló nyilvános vitába”, az úgynevezett „ötmagyaros szabály” kapcsán pedig kijelentette, szó sincs zsarolásról.
Az még a jobbik eset, ha csak a kórházi egységek ötöde nem működik – festett riasztó képet az ágazat helyzetéről a HVG-nek adott interjúban Buga László. Gyors terápiát nem ígér, de az orvosok újfajta ösztönzőkre, a szakdolgozók idei béremelésre számíthatnak.