Feljelentették ifjabb Knézy Jenőt, miután nullkilométeres sportigazgatónak hívta a DVTK volt vezetőjét

A Blikk úgy tudja, hogy az MTVA jogi osztálya megvizsgálta az esetet, de nem indított belső eljárást, így tehát Knézy megtarthatja az állását.

  • HVG HVG
Feljelentették ifjabb Knézy Jenőt, miután nullkilométeres sportigazgatónak hívta a DVTK volt vezetőjét

Becsületsértés miatt tett panaszt az M4 Sportnál és a Médiahatóságnál Horváth Csenger, a DVTK volt sportigazgatója, miután ifj. Knézy Jenő sportkommentátor az Újpest–Diósgyőr pénteki mérkőzésének közvetítése közben élesen bírálta őt – írja a Blikk Horváth Instagram-bejegyzésére hivatkozva.

A 28 éves sportvezető, akit tavaly novemberben neveztek ki, majd idén júniusban közös megegyezéssel távozott, Instagram-posztjában közölte: az elhangzottak sértőek, valótlanok és túllépik a véleménynyilvánítás határait.

Knézy a közvetítés során többek között azt mondta, hogy Horváth egy „nullkilométeres” sportigazgató, aki „inkább a botrányairól volt híres, hírhedt, mint a munkájáról”, utalva ezzel többek között a decemberi esetére, amikor egy szórakozóhelyen balhéba keveredett, illetve arra, hogy februárban menesztette Vladimir Radenkovics edzőt, miközben a csapat a tabella harmadik helyén állt.

Horváth szerint a megjegyzések az emberi méltóságát sértik, és ügyvédje álláspontja szerint becsületsértésnek tekinthető. A volt sportigazgató azt kéri, hogy az M4 határolódjon el Knézy szavaitól, lehetőleg ugyanazon a nyilvánossági szinten, például a DVTK következő mérkőzésének közvetítése során. Emellett azt is szeretné, ha a sértő megjegyzéseket a műsor ismétléseiből és az online felületről eltávolítanák vagy elnémítanák. Bocsánatkérést azonban nem igényel, és bejelentette: a feljelentés esetleges eredményeként megítélt sérelemdíjat egy családon belüli erőszak ellen küzdő alapítványnak ajánlaná fel.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste az M4 Sportot, de nem kívántak nyilatkozni, azonban a lap információi szerint az MTVA jogi osztálya megvizsgálta az esetet, de nem indított belső eljárást.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.