Kós Hubert a világbajnoki döntő megnyerése után: Két év múlva két aranyat szerzek

Az úszó annyira kiadott magából mindent, hogy a finálé után néhány percre rosszul lett.

  • MTI MTI
Kós Hubert a világbajnoki döntő megnyerése után: Két év múlva két aranyat szerzek

Kós Hubert 2023 után második világbajnoki aranyérmét nyerte 200 méteres hátúszásban pénteken Szingapúrban. Az eredményhirdetés után az MTI-nek beszélt arról, hogyan élte meg a döntőt, illetve szót ejtett jövőbeli terveiről is. 

„Tudtam, hogy jók lesznek a riválisaim, és tisztában voltam vele, hogy kemény csata lesz. Bob (Bowman) azt kérte, hogy 54.00-ra kezdjem el a versenyt, ez nem sikerült, ennek biztos nem fog örülni, de egy újabb Európa-csúccsal lépegetek előre. Talán, ha nincs a 200 vegyes, akkor még közelebb kerülhettem volna a világrekordhoz, ami mindennap motivál engem” – nyilatkozta a szám olimpiai bajnoka, hozzátéve, hogy a jövőben is az amerikai Aaron Peirsol 1:51.92-es idejét fogja üldözni. 

Kós 1:53.19 perces Európa-csúccsal diadalmaskodott, mint mondta, nem gondolta volna, hogy a maga mögött hagyott program után – 100 méter hát, 200 méter vegyes – ilyen idővel tud majd nyerni. 

Kós Hubert világbajnoki aranyérmes 200 méter háton

Ez a sportág történetének 36. magyar vb-aranya.

Az úszó a döntő után jó néhány perccel később tudott csak megjelenni a vegyes zónában, mint elmondta, az olasz televíziónak adott interjúja alatt rosszul lett.

„Szó szerint mindent kiadtam magamból.”

Hozzátette, még vár rá az 50 méter hát és a 4×100 méteres vegyes nemű gyorsváltó. Megjegyezte azt is, kissé fáj neki, hogy a 100 méter pillangót el kellett engednie, hiszen az országos bajnokságon úszott idejével simán bejutott volna a döntőbe. 

Elmondása szerint nagy kockázatot vállalt azzal, hogy több számra is nevezett, de ez most egy fontos jelzés volt a 2027-es hazai rendezésű világbajnokságra vagy a 2028-as Los Angeles-i olimpiára, hogy képes lehet hasonló programra. Mint mondta, bízik abban, hogy két év múlva hazai környezetben két aranyat szerez.

Kós 2022 óta minden világversenyen nyert aranyérmet, mint megjegyezte, most ehhez egy bronzot tudott hozzátenni, reményei szerint pedig folyamatosan lépked majd előre. 

Bronzérmes Kós Hubert 200 vegyesen a világbajnokságon

Ő szállította a magyar küldöttség első medencés érmét.

Ezen még dolgozni kell, ahogyan a száz háton is, de most mentálisan picit elfáradtam, és ki fogom venni a pihenőmet

– jelentette ki Kós, aki tervei szerint háromhetes szabadságra megy, és reméli, sokat futballozhat majd a barátaival. 

Nyitókép: MTI / Illyés Tibor