Kerkez rossz döntésétől visszhangzik a nemzetközi sajtó, Szoboszlait most is jobbnak látták a védelemben

Az egyik lap Szoboszlait a Liverpool legjobbjának látta, Kerkez játékáról pedig azt írta, „frusztráló volt nézni”.

Zsinórban másodszor szenvedett 2–1-es vereséget a Premier League-ben a címvédő Liverpool – közte pedig a Bajnokok Ligájában is kikapott a Galatasaray otthonában. A Vörösök szombaton a Chelsea otthonában véreztek el, a brazil Estêvão a 96. percben döntötte el a rangadót. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a kezdő csapatban kapott helyet, előbbi végig pályán volt, utóbbit az 55. percben cserélte le Arne Slot vezetőedző. Nézzük, hogyan értékelte a játékukat a nemzetközi sajtó.

Goal.com

Szoboszlai Dominik 5/10 – A szakportál szerint Szoboszlai nem tudott olyan meghatározó játékot mutatni, mint amit megszokhattunk tőle, a második félidőre pedig átkerült a jobbhátvéd pozícióba. A lap szerint ez a változtatás egyértelműen kizökkentette a komfortzónájából a magyar középpályást.

Kerkez Milos 5/10 – A Goal.com szerint Kerkeznek gondjai akadtak Pedro Neto semlegesítésével, ezért döntött úgy Slot az 55. percben, hogy elég volt, és pályára küldte Andy Robertsont.

Daily Express

Szoboszlai Dominik 7/10 – Az angol lap arról ír, hogy Szoboszlai irányította a letámadást elölről az első félidőben, és az ő beadásából született meg Gakpo egyenlítő gólja. Végig keményen dolgozott a mérkőzésen – értékelt a Daily Express.

Kerkez Milos 5/10 – A portál úgy véli, még bőven van hova fejlődnie Kerkez Milosnak, aki gólhelyzetben inkább passzolni próbált, pedig lőnie kellett volna – legalábbis a lap újságírója szerint ez lett volna a helyes döntés.

Liverpool.com

Szoboszlai Dominik 7/10 – Kezdésként ismét a saját posztján játszott, sokat futott, de kreativitásban nem tudott mindig hozzátenni – írja a liverpooli lap, amely hozzáteszi, egy másik játékvezető talán elhitte volna Garnacho esését, amivel tizenegyest próbált kiharcolni Szoboszlai mellett. A magyar játékos később hátrébb került a védelembe, ott már jól teljesített.

Kerkez Milos 5/10 – Az első félidőben jó lövőhelyzetbe került Kerkez a Liverpool.com szerint, amely megjegyzi, hogy a magyar válogatott védő inkább passzolni próbált, emellett több átadása is pontatlan volt. „Nem csak ő hibázott, de egy kis élesség hiányzott a játékából” – teszi hozzá a lap.

Liverpool Echo

Szoboszlai Dominik 6/10 – Kivette a részét a letámadásból, de az első félidőben, a középpályán nem tudott annyira játékba kerülni, mint szeretett volna a Liverpool Echo szerint. A lap úgy látja, jobbhátvédként viszont ezúttal is jól teljesített Szoboszlai.

Kerkez Milos 4/10 – Lövés helyett passzolni próbált, de rosszul adta le a labdát Szalahnak. Nehéz délutánja volt a magyar válogatott játékosának, akit végül Robertson váltott le a második félidő elején – értékelt tényszerűen a liverpooli portál.

This is Anfield

Szoboszlai Dominik 7/10 – A This is Anfield nevű lap szerint Szoboszlai volt a legjobb a gyengén teljesítő liverpooli kezdők között, ismét egy félidőt játszott a középpályán, egyet pedig a védelemben. Az első játékrészben „góltól fosztották meg”, amikor a 16-oson belüli lövése már gyakorlatilag a kapuban volt, de a védők végül bele tudtak lépni. A portál szerint úgy tűnt, legalább próbál valamit érdemlegeset hozzátenni a csapat játékához. A második félidőben jobbhátvédként játszott, és jól teljesített, kivéve a hosszabbításban, amikor lemaradt Enzo Fernándezről, a középpályás pedig a kapufát találta el tiszta helyzetben.

Kerkez Milos 5/10 – Joggal mondhatjuk, hogy Kerkeznek időre van szüksége, hogy megszokja, milyen a Liverpool mezét viselni – véli a liverpooli portál, hozzátéve, hogy rendkívül frusztráló volt nézni a balhátvéd játékát mind védekezésben, mind támadásban. Jobban is passzolhatott volna Szalahnak, mint ahogyan azt tette.

Hozzászólások