Rossi csak a győzelemnek örült az örmények ellen, a teljesítménynek nem

A csütörtök esti meccs második félidejét a szakvezető a legrosszabbnak nevezte a mostani világbajnoki selejtezők során.

  • MTI

Marco Rossi, a magyar férfi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kizárólag az 1–0-s győzelemnek örült, az örmények vendégeként nyújtott teljesítménynek viszont nem a csütörtöki világbajnoki selejtező mérkőzést követően.

„Bár az első félidőben legalább az történt, amit akartunk, uraltuk a mérkőzést, és vezetést is szereztünk, a másodikban, nem tudom, miért, de minden megváltozott. Persze kilencven percig nem lehet nyomást gyakorolni az ellenfélre, ugyanakkor ennyire visszaesni sem szabad. Ez volt a legrosszabb félidőnk a mostani vb-selejtezők során” – mondta önkritikusan a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető. Hozzátette: „Noha a két legnagyobb helyzetük a mi hibánkból alakult ki, a végén bizony lehetett volna más az eredmény, mint az 1–0-s siker”.

Szenvedve, de győzött a magyar válogatott Jerevánban – karnyújtásnyira a pótselejtező

Ha a portugálok nyernek az írek ellen, akkor megvan a pótselejtező.

Arról is beszélt Rossi, hogy a kispadról folyamatosan próbáltak utasításokat adni, hogy segítsék a játékosokat, akik ennek ellenére nem tudták megtartani a labdát, és ez volt a legalapvetőbb probléma, amiért a maga részéről felelősséget is vállalt. A szakvezető szerint bár az ellenfél alaposan feljavult, elsősorban nem az örmények játéka, sokkal inkább saját játékosai teljesítménye lepte meg, hogy képtelenek voltak megtartani a labdát és fenntartani az első félidőben mutatott intenzitást.

„Boldog vagyok, de csak a győzelem okán, a teljesítmény miatt semmiképpen sem. Ez egy komoly mérföldkő, elvégre a magyar futballnak rendkívül gazdag a történelme. Nem vagyok Sebes Gusztáv vagy éppen Baróti Lajos szintjén, de nagyon nehéz időben vettem át a munkát, és nyilvánvalóan nem a két szép szememért tartottam meg ezt a pozíciót immár több mint hét éve” – mondta az MTI érdeklődésére Rossi azzal kapcsolatban, hogy ez volt a 81. mérkőzése magyar szövetségi kapitányként, ami új rekord megszakítás nélkül. A régi csúcsot Baróti Lajos tartotta, aki két időszakban összesen 117-szer ült a válogatott kispadján.

Rossi arról is beszélt, mire készülnek, ha Portugália nem nyer az írek ellen – ahogy ez végül történt is. „Ha a portugálok nem győznek, akkor úgy kell tekintenünk vasárnap az írek elleni meccsre, mintha egy döntő lenne. Nagyon akarjuk, hogy negyven év után ott legyünk a világbajnokságon” – jelentette ki.

Ronaldót kiállították, Portugália kikapott, Budapesten dől el a magyar válogatott sorsa

Írország ugyan a meccs jelentős részében alárendelt szerepet töltött be, mégis 2-0-ra győzött hazai pályán Portugália ellen.

„Nehéz meccs volt, a lényeg, hogy sikerült” – összegzett Tóth Alex, a Ferencváros középpályása a lefújás után az NSO TV-nek. A 20 éves játékos, akit a második félidőben küldött be Rossi, akár gólt is szerezhettt volna, de lövése a jobb kapufáról az alapvonalon túlra pattant. Akadt aztán egy rossz átadása is, amely miatt az örmények is helyzetbe kerültek.

„Izgultam a rossz passzom után, Orbánnak akartam visszatenni a labdát, de pontatlan voltam, szerencsére nem lett belőle nagyobb probléma. A lövésemnél pedig a kapufát súrolta a lövés, pedig azzal lezárhattuk volna a mérkőzést. Az örmények nagyon nyomtak egész második félidőben, ezt kellett volna megtörtünk, de nem sok sikerrel, szerencsére csapatként kihúztuk” – magyarázta.

A házigazdák szakvezetője, Jegise Melikjan úgy vélte, kihúzták a magyarok méregfogát azzal, hogy alaposan kielemezték Szoboszlai Dominik és Varga Barnabás játékát, valamint a köztük meglévő remek kapcsolatot a pályán, ennek köszönhető, hogy a gólt eredményező egyetlen szituációt leszámítva a magyaroknak alig volt helyzetük a kilencven perc során.

„Számos problémával küzdünk, de ez a második félidő volt a legjobb játékrészünk ebben a kvalifikációs sorozatban, így a nehézségek ellenére most már pozitívan nézhetünk előre” – összegzett Melikjan, aki elégedett volt csapata teljesítményével.

A magyarok vasárnap 15 órától az íreket fogadják a Puskás Arénában, de az utolsó forduló eredményeinek könnyen lehet, hogy már nem lesz jelentősége, ugyanis ha a szigetországiak a ma 20.45-kor kezdődő mérkőzésen kikapnak a portugáloktól, akkor a Nemzetek Ligája-nyertes együttes csoportgyőztesként kvalifikálja magát a 2026-os vb-re, míg Magyarország másodikként a márciusi pótselejtezőben lesz érdekelt.

(Tóth Alex a sportos élet kihívásairól és örömeiről beszél majd a november 19-20-án megrendezendő Sportforum Hungary konferencián. Ugyanott Robbie Keane, a játékos edzője az FTC-nél a modern futball kulisszatitkaiba avatja be a hallgatóságot.)

Hozzászólások