Nemrég felkerült egy videó az Instagramra, amelyből kiderül, hogy a hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszó, Ryan Lochte elárverezi három aranyérmét. Nehéz éve volt a korábbi klasszisnak, tavasszal a felesége beadta a válókeresetet, miután ő a gyerekei szeme láttára kokainozott. Szeptemberben elvonóra ment emiatt.
Most újabb bejegyzést tett közzé, amelyben kiöntötte a lelkét, és igyekezett mindenre választ adni.
„Ezt azért írom, mert túl érzelmes vagyok ahhoz, hogy szóban elmondjam. A személyes kihívásokkal nyilvánosan megbirkózni hihetetlenül nehéz, ezért hálás vagyok, hogy tisztázhatom a dolgokat. Az, hogy őszintén beszélek, és őszintén fogok írni a könyvemben a volt házasságom nehézségeiről, negatív reakciókat válthat ki. Soha nem állt szándékomban senkit sem megbántani, csak szerettem volna megosztani az érzéseimet” – írta, majd megjegyezte: sok minden zajlik a háttérben, amit a gyerekei védelmében szándékosan nem oszt meg a nyilvánossággal.
A volt úszó úgy véli, volt feleségével nem ismerték egymást igazán, sőt úgy gondolja, saját magát sem ismerte eléggé, de nagyon hálás neki a három gyerekükért és azért a szeretetért, amelyet a házasságuk alatt megéltek.
A terápia átalakulást jelentő utazás volt számomra, amely segített felismerni olyan dolgokat önmagammal kapcsolatban, amelyeket korábban figyelmen kívül hagytam. Hatalmas erőfeszítéseket teszek azért, hogy elválasszam magam a múlttól, hiszen valóban továbbléptem. Mélyen sajnálom mindazt a csalódást, amit azoknak okoztam, akik fontosak számomra – beleértve gyermekeim édesanyját is. Hazudnék, ha azt mondanám, jó férj voltam – nem voltam az. Elkötelezett vagyok amellett, hogy nap mint nap dolgozzak önmagamon
– írta, aztán az érmei elárverezésével kapcsolatos kérdéseket is igyekezett megválaszolni.
„Soha nem az aranyérmekért úsztam. A szenvedélyem mindig az volt, hogy a világ egyik legjobb úszója legyek.” Ez sikerült is neki: kilencven nemzetközi versenyen nyert érmet, amelyek közül többet elajándékozott a lelátókon ülő gyerekeknek vagy a rajongóinak. „Ez nemcsak rólam szólt, hanem arról, hogy inspiráljam a következő generációt, és segítsek nekik megvalósítani az álmaikat” – jegyezte meg.
„Megértéseteket és türelmeteket kérem, miközben ezen az összetett helyzeten igyekszem végigmenni. A jövőben továbbra is megosztom veletek az életemet, de tartózkodni fogok attól, hogy a korábbi házasságommal kapcsolatos kérdésekről beszéljek. Köszönöm mindannyiótok támogatását” – zárta bejegyzését.