Véget ért Szijjártó Péter klubelnök által a múlt héten bejelentett online szavazás, aminek értelmében az eddig Budapest Honvéd FC néven futó csapat a következő idénytől újra Kispest-Honvéd FC néven indul majd a magyar bajnokságban.
Szijjártó Péter a hírt bejelentő videóban hozzátette: reméli ez a bajnokság az NB I lesz, mivel a céljuk a másodosztály megnyerése. A kispest az őszi szezon után vezeti az NB II tabelláját, az előnyük három pont a második Vasas és öt pont a harmadik Kecskemét előtt.
A klub honlapjának pénteki beszámolója szerint több, mint kilencezer szavazat érkezett, a voksolás pedig egyértelmű eredményt hozott, a szurkolók több, mint 90 százaléka a Kispest–Honvéd FC elnevezést támogatta. A másik opció a jelenlegi név, azaz a Budapest Honvéd FC megtartása volt.
„Ez az eredmény világos üzenet számunkra. A klub identitása, hagyományai és kispesti gyökerei továbbra is meghatározó értéket jelentenek szurkolóink számára. A döntés azt mutatja, hogy a múltunk és a Honvéd névhez kapcsolódó örökség ma is erős kapocs a klub és a közössége között. Ennek megfelelően a 2026/27-es szezontól felnőtt csapataink a Kispest–Honvéd FC néven szerepelnek majd bajnokságaikban” – áll a klub közleményében.
A névváltoztatásról Szijjártó Péter korábban úgy fogalmazott, hogy azt a kispesti szurkolótábor javasolta, akik szerint „jobb, logikusabb” lenne visszatérni a Kispest névhez.
A névváltoztatással a 14-szeres bajnok, nyolcszoros kupagyőztes kispesti együttes visszatér az 1991 és 2003 között viselt névhez.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterről régóta köztudott, hogy a Honvéd a kedvenc csapata, és tavaly ovemberben a Budapest Honvéd elnöke is lett. Érkezése után az állam a Honvéd tulajdonába adta a 17 milliárd forintból felépült Bozsik Arénát, emellett egy mintegy 4 milliárd forintos beruházási program is elindult. A klub új, szingapúri főszponzort is kapott.
Az immár Szijjártó Péter által vezetett Honvéd megkapja a négy éve átadott, 17 milliárd forintból épült Bozsik Arénát az államtól, de az új elnök egy négy milliárd forint értékű beruházási programot is bejelentett. A klubnak új, szingapúri főszponzora is lesz, amely nemrég 49 milliárdos állami támogatással kezdett gyárépítésbe Békéscsabán.
Nyitóképünk illusztráció, fotó: MTI / Koszticsák Szilárd