Korlátozni fogja az Aston Martin a megtett körök számát a Forma–1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, mert csökkenteni szeretné annak kockázatát, hogy a versenyzői idegkárosodást szenvedjenek a kormánykeréken keresztül érkező rezgések miatt.
Adrian Newey csapatfőnök úgy nyilatkozott, hogy a Honda által szállított motor rezgései átterjednek a karosszériára, végső soron pedig a kormányra, ami különleges terhelést okoz Fernando Alonso és Lance Stroll kezének-ujjainak.
„A karosszériába átterjedő rezgés megbízhatósági problémákat okoz: leesnek a tükrök, leesnek a hátsó lámpák, ehhez hasonló dolgok történnek, amiket meg kell oldanunk” – magyarázta újságíróknak az Albert Parkban, majd hozzátette: „ennél sokkal jelentősebb probléma, hogy a rezgés végül a versenyzők ujjaiba is átterjed”.
Arról is beszélt Newey, hogy Alonso úgy érzi, hogy 25 körnél többet nem tud egyhuzamban megtenni, mert utána már azt kockáztatja, hogy maradandó idegkárosodást szenved a kezeiben. A csapattársa, Stroll még nála is borúlátóbb: 15 kört sem képes megtenni anélkül, hogy elérné ezt a küszöböt.
Az idénynyitó melbourne-i versenyt 58 körösre tervezik, így, ha a mérnökök nem tudnak csodát tenni, a két versenyző nem fogja tudni befejezni.
A csapatfőnök kijelentette: „nagyon szigorúan korlátoznunk kell a versenyen megtett körök számát, amíg nem találjuk meg a rezgés forrását”.
A csapat a tesztek során is tapasztalta a megbízhatósági problémákat, kiküszöbölni azonban egyelőre nem tudta őket. Mostanáig annyit értek el, hogy a rezgéseknek az akkumulátorcsomagra gyakorolt hatását sikerült csökkenteni. „Az akkumulátorra koncentráltunk, mert ez a legkritikusabb elem az élettartam szempontjából” – mondta Newey, elismerve egyúttal, hogy a karosszériára átvitt rezgés mérséklésében még nem értek el előrelépést.
Vatanabe Kodzsi, a Honda HRC elnöke közölte, dolgoznak a problémák megoldásán, de nem tudta megmondani, hogy ez mennyi időbe telhet.
Arról, hogy hogyan változtak erre a szezonra a sorozatban a technikai előírások, és hogy milyen hatással lesznek a versenyzésre, ebben a cikkünkben írtunk részletesen:
https://hvg.hu/sport/20260304_forma1-szezonnyito-technikai-szabaly-valtozasok-motor-aerodinamika