A 40 éves mexikói csodakapus, Guillermo Ochoa (vélelmezhető) vb-búcsúmeccse tökéletes apropó arra, hogy felidézzük azokat a latin-amerikai klassziskapusokat, akiknek a nevére azért emlékezünk, amiket világbajnokságo(ko)n műveltek, hiszen az az európai csúcskarrier messze elkerülte őket. Múltidézés Jorge Campos tarkabarka ruháitól José Luis Chilavert bombaszabadrúgásain és René Higuita őrült kirohanásain át a tizenegyesölő Sergio Goycochea tündérmesééig.
Csehország ellen magyar idő szerint hajnalban a 78. percben állhatott be csereként a mexikói Guillermo Ochoa, és a kirúgásából indult az az akció, amiből végül megszületett csapata harmadik gólja.
A vébé társházigazdája 3–0-s győzelmet aratott a gyenge Csehország felett, akik ezzel ki is estek a tornáról. A Dél-Afrika–Dél-Korea-meccsen 1–0 lett a végeredmény, előbbiek ezzel továbbmennek, utóbbiak pedig reménykedhetnek, hogy így is beférnek majd a 8 legjobb csoportharmadik közé, ami szintén továbbjutást ér.
Talán megérdemelt volna egy teljes meccset búcsúzóul (mert ha nem történik semmi váratlan, akkor nem láthatjuk már többet világbajnokságon). Messi és Cristiano Ronaldo mellett mégiscsak egyike annak a három játékosnak, akik hat focivébén léptek pályára, ráadásul az ő nevéhez fűződik a vb-történet egyik legnagyobb védése: 2014-ben a brazil–mexikói meccsen Neymar fejesét hárította óriási bravúrral.
Egyből jöttek az összehasonlítások a szinte mindenki által a valaha volt legnagyobb vb-védésnek elkönyvelt szituációval, amikor az angol Gordon Banks kiszedte a brazil Pelé fejesét.
Ochoa nem mindennapi képességeiről alapvetően azért tudunk, mert négyévente felbukkant a vb-n. Európában csupán két, komolyabb visszhangot kiváltó csúcsteljesítménye volt. Egy 2013. őszi francia élvonalbeli bajnokin 17 PSG-lövés/fejes zúdult a kapujára, ám lehozta egy kapott góllal a meccset, így az Ajaccio nagy meglepetésre 1–1-es döntetlennel utazott haza Párizsból. Néhány játékos, akivel aznap este a mexikói szembekerült: Zlatan Ibrahimovic, Edinson Cavani, Javier Pastore.
Később a Salernitana kapusaként hét védésig jutott el a Milan otthonában.
Az első nagy mérkőzésnél feltehetően a dac is segítette. Ochoa ugyanis már mindenben megegyezett a Paris Saint-Germainnel, amikor az Aranykupa során egy fertőzött hús elfogyasztása miatt doppingolással gyanúsították meg. A doppingvádak miatt a PSG azonnal elállt a szerződéstől, és a válogatott keretéből is kikerült. Amikor a FIFA egy hónappal később hivatalosan is tisztázta a vádak alól, a párizsi elitklub már szerződtette az olasz Salvatore Sirigut, így Ochoa a korzikai újoncnál kötött ki.
Aztán amikor egymás után a második vb-n (2018) is parádézott, vitte volna a Napoli, de ez sem jött össze. „Akkoriban a belga Standardnál játszottam, és az utolsó pillanatban úgy döntött az edző, hogy nem enged el.”
Ochoa 49-szer védett a spanyol (Málaga, Granada) és 41-szer az olasz első osztályban (Salernitana), de ezzel a tudással sokkal többre is vihette volna, minthogy topligás kiesőjelöltekben szedi be szakmányban a gólokat (a spanyol Granadánál például 82-szer kapitulált egy idény alatt).
Így is Ochoa az első mexikói kapus, aki európai topligába szerződött. Pedig ott volt például a nagy előd, Jorge Campos, a Paradicsommadár, aki a ’94-es világbajnokságon a tarkabarka felszerelésében keltett feltűnést. És kivédte például a kor egyik meghatározó játékosának, a bolgár Kraszimir Balakovnak a tizenegyesét.
2018-ban a FourFourTwonak nyilatkozva beszélt a mezeiről is. „Imádom a színeket. Megelőztem a koromat, mert később már egyértelmű volt, hogy több színben pompázzon egy mez. Szerettem volna elütni az átlagostól, mivel azonban nem vagyok grafikus, egy barátomat kértem meg, hogy vessük papírra az ötleteinket. A gyártók is felfigyeltek erre, végül a Nike-val tudtam szerződni. Az életben sosem öltöztem ilyen csicsásan, így megesett, hogy elmentem a barátaim gyerekeinek a zsúrjába, és senki sem ismert fel, mert nem úgy néztem ki, mint a pályán.”
Összegyűjtöttük 48 résztvevő válogatott első és második számú mezeit, és megpróbáltuk megfejteni, mi inspirálta a tervezőiket. Önnek már csak az a dolga, hogy szavazzon: melyik a legszebb, legjobb, legkreatívabb?
Campos egyáltalán nem játszhatott Európában, állítása szerint ugyanis mindig túl sokat kértek érte a mexikói klubjai. Úgyhogy egyszer került csak igazán nagy európai menők közé. A ’94-es vb-re készült Nike-reklámban feltűnt ő is, Éric Cantona, Bebeto, Romárió és Paolo Maldini mellett.
Pedig nem akármilyen különlegesség lehetett volna Európában, Campos ugyanis gólerős kapus volt! Gyerekként csatárt játszott, aztán a Pumas felnőttcsapatában két éven át szintén. Volt házi gólkirály is – 14 gólig jutott.
Gyakran fordult elő, hogy kapusként kezdett, majd a második félidőben, amikor vesztésre álltak, edzője a cserekapust behozta egy mezőnyjátékos helyére, Campos meg beállt csatárnak. Igazából mindkét poszthoz alacsony (168–170 centi) volt.
Azt rebesgették, hogy a szövetségi kapitány csatárként akart bevetni Bulgária ellen az 1994-es világbajnokságon, de ez végül nem valósult meg.
Ha csatárt nem is játszott, tizenegyesekből és szabadrúgásokból épp elég gólt szerzett így is a paraguayi kapusfenomén, José Luis Chilavert. De a klubkarrier nála is Dél-Amerikához kötődik. Ha van ikonikus pillanat a dél-amerikai futballban, akkor ez az: Diego Maradona szabadrúgását szedi ki a felső sarokból Chilavert. Aztán a két nagyság lepacsizik egymással.
Ez egy 1997-es Vélez Sarsfield–Boca Juniors argentin bajnokin történt. Egy évvel korábban is szembe került egymással a két klasszis, akkor Chilavert megmutatta, milyen is a védhetetlen szabadrúgás.
Aztán 1998-ban ő lett az első kapus, aki szabadrúgásból célozta meg az ellenfél kapuját világbajnokságon, a bolgár Zdravko Zdravkovnak nyújtózkodnia is kellett.
Ma már tudjuk, ez volt Chilavert egyetlen igazán nagy nemzetközi fellépése. Kitett magáért: a francia Fabien Barthez mellett ő lett az All Star-keret másik kapusa. Sosem tudjuk meg, mi történik, ha a nyolcaddöntőben, Franciaország ellen Paraguay kihúzza a szétlövésig. Valószínűleg Chilavert rúgott is volna tizenegyest és könnyen lehet, hogy ki is védett volna egyet-kettőt. Ehelyett hat perccel a hosszabbítás vége előtt Laurent Blanc legyőzte a csodakapust, megszerezve a foci-vb-történelem négy aranygólja közül az elsőt, amellyel egyből le is zárult a mérkőzés. A kapus pedig nem győzte vigasztalni a társait.
Chilavert négy évvel később még egyszer pályára léphetett vb-n, egy veszélyes szabadrúgásra jó volt akkor is, ezúttal a szlovén Mladen Dabanovicot dolgoztatta meg.
Ám akkor már nem volt az igazi. A spanyolok elleni (paraguayi szempontból 1–3-as) mérkőzésen Iker Casillas kivédte a szabadrúgását (a társak nem győztek szabálytalankodni, hogy a mackós kapusfenomén visszaérhessen a kapuba), és bár Chilavert úgy érezte, nem hibázott a második kapott gólnál, mert furcsa ívet írt le a labda, ettől ez még nagyon rosszul nézett ki.
A paraguayi kapus szerepelt Európában, de erre ma már kevesen emlékeznek. A csúcspont az volt, amikor a Strasbourgot Francia Kupa-győzelemhez segítette (előtte a Zaragozánál is védett), úgy, hogy a gól nélküli finálé tizenegyespárbaját az ő lövése zárta le.
Chilavertnek lett aztán egy brazil követője, a szintén mind büntető-, mind szabadrúgásokban erős Rogério Ceni, aki egész klubkarrierjét hazájában töltötte, ám őt vb-n sem nagyon láthattuk: csereként beállva mindössze nyolc játékperc jutott neki a 2006-os japán–brazil csoportmeccsen.
Van egy jó és egy rossz értelemben vett nagy pillanata René Higuitának. Melyikkel kezdjük? Legyen mondjuk a jó! Egy 0-0-ra végződő barátságos meccs ritkán kerül be a futball-történelemkönyvekbe, de az, ahogyan az angol Jamie Redknapp ívelését hárította Higuita (neve is lett: skorpiórúgás), felejthetetlen, legendás pillanat.
De ezzel nem tudta meg nem történtté tenni azt a szégyent, ami 1990-ben megesett vele. A Kamerun elleni nyolcaddöntő hosszabbításában, 0-1-nél szokásához híven messze a kapujától kalandozott a kolumbiai kapus, megpróbálkozott egy visszahúzós csellel is, ám az ellenfél 38 éves csatára, Roger Milla leszerelte, és belőtte a mindent eldöntő gólt.
„Sokak számára a stílusom valami merőben újat jelentett – mondta sok-sok évvel a visszavonulása után. – Őrültnek, bohócnak tartottak, és rengeteg sértést kaptam, de mindezt a csapat érdekében tettem. Csak akkor hagytam el a tizenhatosomat, amikor a társaim nehezen tudták megtartani a labdát. A játékommal utat akartam mutatni nekik; azt üzentem:
Nézzétek, ha én kapusként képes vagyok így játszani, akkor ti mezőnyben még inkább meg tudjátok csinálni.
Egyébként Higuita is lőtt jó néhány büntető- és szabadrúgásgólt – gyerekként még csatárt játszott.
De neki sem jött össze az európai karrier, végig kolumbiai (illetve mexikói) klubokban védett. 1994-ben nem tudott javítani a vb-n, mert nem is vitték ki – hét hónapos börtönbüntetést kapott, miután közvetítőként részt vett egy emberrablási ügyben.
Végül jöjjön az argentin Sergio Goycochea, aki Ochoához hasonlóan maradt a kaptafánál, és a kijövetelek helyett a gólvonalon próbált maradandót alkotni. Ő azért is kilóg a sorból, mert nem sztárkapusként mutatta meg a tudását a világbajnokság jelentette nagyszínpadon; épp ellenkezőleg, ő egy vb-n lett sztárkapus!
Úgy tűnt, ő csak harmadik számú kapus lehet a ’90-es tornán. Aztán Luis Islas visszalépett a kerettagságtól, merthogy nem kapott garanciát arra vonatkozóan, hogy ő fog védeni. Nery Pumpido lett az első kapus, aki a szovjetek ellen lábtörést szenvedett.
Jött Goycoechea, és főszereplővé lépett elő. Elsősorban a tizenegyespárbajokban, bár emeljük ki, hogy összesen csupán egy gólt kapott a szovjetek, a románok, a brazilok és a jugoszlávok elleni meccsen. Aztán a negyeddöntő szétlövésében, a bombaerős jugók ellen úgy tűnt, vége a dalnak: nemcsak Diego Maradona (!), de Pedro Troglio is rontott, Dragoljub Brnovics tehát úgy állt oda 2-2-nél, hogyha belövi, Jugoszlávia szinte biztosan elődöntős. Goycoecha azonban védeni tudott, majd társa gólja után Faruk Hadzibegic lövésénél is, így továbbmentek az argentinok.
Következett az elődöntő a házigazda olaszok ellen. Itt a szétlövésben mind a négy argentin belőtte a maga tizenegyesét, Goycochea viszont a negyedik (Roberto Donadoni) és az ötödik (Aldo Serena) olasz próbálkozóét is védte.
A FIFA honlapjának adott interjúban néhány műhelytitkot is megosztott a tizenegyesek hatástalanításáról:
„Mindig a lövések hárítására összpontosítottam, az intuíciómra és a kapott információkra támaszkodva. Minél közelebb érsz a párbaj végéhez, annál inkább fokozódik a nyomás. Nem ugyanaz a negyedik büntetőt elvégezni úgy, hogy tudod: ha kihagyod, a csapatod kiesett. Technikai szempontból pedig komoly láberőre is szükség van ahhoz, hogy el tudj rugaszkodni a kapufák irányába, és olyan helyzetbe kerülj, amiből védeni tudsz. A tizenegyesrúgóknak 50 métert kell gyalogolniuk, mielőtt elrúgják a labdát, és ez a kapus javára dolgozik. Soha nem szóltam hozzájuk, mert nem akartam, hogy meggyűlöljenek, vagy dühössé válva összeszedjék a gondolataikat. Csak egyenesen a szemükbe néztem, és megpróbáltam elültetni bennük a kétség csíráit.
Amikor Diego kihagyta Jugoszlávia ellen, azt mondtam neki: »Nyugi! Ki fogok védeni egy párat.« A valóságban ez inkább csak vágyálom volt a részemről.
Valahányszor visszanézem azokat a tizenegyeseket, visszarepülök az időben. A stadion teljesen elcsendesedett Serena lövése után. Olyan volt, mintha valaki lecsavarta volna a hangerőt, és csak a csapattársaim mikrofonjai maradtak volna bekapcsolva. Úgy éreztem magam, mintha gyerekként egy kispályán játszanék a szülővárosomban.”
Ám a beteljesülés nem jött össze, az NSZK elleni finálét 1–0-ra elveszítette Argentína, történetesen egy büntetőgóllal. Goycochea azon az Andreas Brehme-lövésen is rajta volt – hiába. Persze ez az ezüstérem is felért egy vb-címmel ilyen előzmények után: néhány hónappal a torna előtt meglehetősen valószínűtlennek tűnt, hogy a vb álomcsapatának kapusát Sergio Goycocheának fogják hívni.
Vb-n többet már nem láthattuk őt, és hiába nyert Copa Américát kétszer is (ezenkívül volt világválogatott, az év játékosa Argentínában), ahhoz, hogy igazán emlékezni tudjunk rá a ’90-es bravúrjain kívül is, kellett volna egy komolyabb európai karrier. Ám csupán az akkor (adminisztratív okokból) a francia másodosztályban szereplő Brestig jutott el. Ott is mindössze 11-szer léphetett pályára, mert aztán a bíróság a klubot fojtogató adósságok miatt kimondta a Brest csődjét. Goycochea visszatért Dél-Amerikába, és már nem is tudott visszatérni Európába.
Június 11. és július 19. között az amerikai focivébére figyel a világ. Három házigazda, 16 helyszín, 48 csapat, 104 mérkőzés – sosem rendeztek még ilyen nagyszabású futballtornát. Kövesse a HVG-n a világbajnokság minden rezdülését.
Videóriport a parlamentből.
