Erről a világranglistán jelenleg 40. magyar játékos beszélt szerdai budapesti sajtókonferenciáján. A női teniszezők idei versenysorozata, a WTA Tour másfél hete fejeződött be, ezt követően már csak alacsonyabb kategóriájú viadalokat rendeznek.
A 21 éves Szávay elmondta, hogy júliusi, budapesti sikere óta - amikor a Római Teniszakadémián rendezett 220 ezer dollár összdíjazású verseny döntőjében legyőzte a svájci Patty Schnydert - több kudarc érte, nem teniszezett jól, emiatt kevés meccset játszott és most ezzel a viadallal is szeretné pótolni, amit elmulasztott.
"Úgy érzem, technikailag javultam, remélem ez 2010-ben már az eredményekben is megmutatkozik" - fogalmazott a teniszező, aki idén egyesben 24 alkalommal nyert, de 23-szor vesztesen hagyta el a pályát. Az esztendő elején még a 28. volt a világranglistán - legjobbjaként 2008. április 14-én a 13. - most már csak a 40. Az idén nagyszerűen szereplő Czink Melinda (38.) megelőzte a rangsorban, vagyis már nem Szávay a rangelső idehaza.
Ugyan nem mondta ki, de nem titkolt célja, hogy - az utolsó szalmaszálba kapaszkodva - egy jó helyezéssel még Czink elé kerüljön az idei végelszámolásnál. Ehhez pedig már egy dubaji elődöntős helyezés is elég lenne. Vetélytársnőjével kapcsolatban ennyit jegyzett meg: "Nagyon örülök Melinda sikereinek, engem is inspirál."
Szávay az idén egy tornát nyert (Budapest), kétszer volt negyeddöntős (Acapulco, Madrid), a Roland Garroson pedig a legjobb 16 közé jutott. Indian Wellsben és Miamiban harmadik fordulós volt.
Szávay: "Örülök Czink Melinda sikereinek"
Szávay Ágnes december 14-én még elindul egy 75 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán, Dubajban, mert így is szeretne javítani idei kedvezőtlen mérlegén.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.